Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Kovács István: A "Felföld tátija" avagy Dembinski altábornagy működése Felső-Magyarországon
kott Szepesség magyar érzelmű volt. Az osztrákok e területeken aligha számíthattak tömegtámogatásra. Nem járt eredménnyel a császárpárti szlovák légió felállítására tett kísérlet sem. Vagy ezer embert ugyan sikerült a császári zászlókra felesketni, de Bedrich Bloudek őrnagy szlovák csapatai csekély harci értéket képviseltek. A légionistáknak felcsapott szlovák népfelkelők ugyanis a jutalmul nekik ígért földet nem kapták meg, és zsold helyett is inkább szép szavakkal fizették ki okét. Ezért, hogy éhen ne haljanak, rekvirálniuk kellett, amelyet az érintettek nem másnak, mint rablásnak tartottak. így hurcoltak el 1849. március 18-án Kassáról vagy húsz szekér élelmet és ruhaneműt. A császári közigazgatás helyőrséget csak a nagyobb városokban tudott elhelyezni, és a rendet portyázó különítményekkel igyekezett fenntartani. Ez nehéz feladatnak bizonyult. A megszállók helyzetének bizonytalanságát jelzi, hogy március 15. első évfordulóját több felső-magyarországi városban megünnepelték. Losoncban például a Rákóczi-induló ritmusára fáklyás felvonulást tartottak, s a tömeget szétszéledésre felszólító rendőrkapitányt kövekkel dobálták meg, a tornyokra kitűzött császári lobogókat pedig leszaggatták. A megyei császári biztosának kérésére Windisch-Grätz büntetőexpedíciót küldött a város ellen. Görgei Artur tábornok fontosnak tartotta, hogy Felső-Magyarország felől fedezze a honvédsereg jobb szárnyát képező VII. hadtest északi oldalát, mivel e hadtestnek még ő volt a közvetlen parancsnoka. Ezért Beniczky Lajos őrnagyot öt gyalogosszázadból, egy szakasz huszárból és két ágyúból álló különítmény élén Miskolcról Putnokon át Rimaszombat térségébe küldte, s belátására bízta, hogy ott gerilla-háborút folytasson. Görgei választása nem véletlenül esett Beniczkyre, aki korábban, mint felső-magyarországi kormány- biztos és három vármegye nemzetőri parancsoka kitűnt határozottságával és katonai tehetségével, noha végzettségét tekintve bányamérnök volt. Beniczky őrnagy pár nap múlva fényesen bebizonyította, hogy méltó a belévetett bizalomra. Március 24-én ugyanis meglepetésszerű rohamot intézett a Losoncra bevonult, övéénél négyszerte erősebb osztrák büntetőkülönítmény ellen, amelynek parancsnoka egyébként a magyar nevű, de elzászi származású gróf Almássy Károly ezredes volt. 0 is azok közé a császári tisztek közzé tartozott, akik azt vallották: Hazám a hadsereg... Az osztrákok közel száz halottat, sebesültet és vagy 300 foglyot veszítettek. Windisch-Grätznek, aki éppen elkészítette Almássy* tábornokká történő kinevezési javaslatát, most az ezredes nyugdíjaztatásával kellett foglalkoznia. Nem tussolhatta ugyanis el, hogy beosztottja az ezredpénztár, a katonai felszerelések - beleértve a zenekar hangszereit is - mellett az ulánusezred zászlaját is elveszítette. Almássy ezredes azzal is felmérhetetlen kárt okozott fő- parancsnokának, hogy menekülő társaival együtt - nyilván a maguk mentségére - széltében-hosszában azt híresztelte, hogy egy 6 000 fős magyar hadsereg támadta meg őket. Az osztrákok erre sorra ürítették ki a bányavárosokat. Maga Windisch-Grätz is annyira megzavarodott, hogy egy dandárt küldött ki az észak-kelet felől fenyegető honvédsereg felderítésére. Ezzel viszont a magyarok támadását szemből váró osztrák főhadsereget gyengítette. Beniczky, kis különítményét néhány újonc honvédszázaddal és gerillacsapattal megerősítve, március végén bevonult a Szepességbe, majd április 7-én 316
