Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Fábián László: Kopott hexamterek (vers)
FÁBIÁN LÁSZLÓ Kopott hexameterek végre kiköltöztek Hüpereiából a phaiákok messzire hagyták régi hazájukat őseik álmát és eleveztek rendben távoli partok iránt látva reményét újra a boldog béke korának látva hogy ott idegentől reszketve remegni miért nincs ám aztán idegent hajított ki a partra a tenger... történt egyszer amint a nap éppen a partra derülne s Alkinosznak gyönge leánya csodálta a hajnalt megpillantja a hőst kit a tenger űzött ide messze sószagu testét kezdte a langymeleg élet elérni már nem az álom az ősfáradtság terhe nyűgözte zárta szemét még óvva az égre igyekvő fénytől Nauszikaá pedig állt hozzá lehajolva várva hogy első pillantását ő csípje el és beleszédült nyomban a mélyörvényű kalandba lám nem Odüsszeusz álma a phaiák tündérlány Nauszikaá álmodja magának a tengeri vándort úgy amiként álmodjuk egész közönyös létünket meddő asszonyi álma idézte az isteni hajnalt férfit akit megölelhet szép puha karjaival a férfit kinek átengedheti titkon a testét sóvárogva is azt aki visszaölel hiszen érti... Nauszikaá lassan lehanyatlik a parti fövenyre forró karjai közt homok izzik az álom elillant 297
