Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 3. szám - Kemény Katalin: Sztélé nagyanyámnak
telenül szülő képzelet, mert nem ismétlődnek, legyenek még olyan kedvesek, mert nem egyebek ők, mint megannyi a határtalan óceánba hulló hullám, és mert épp ezért ők a soha vissza nem térők - ők, a kedvesek tükörfény rostálta tag és mozdulat, tükörfény rongyolta táncruha, uszály, fodorhab zuhatag, örvény rengése nyugszik, hörgése csitul, majd merít tengermélyre, ott köpüli, sűríti idejük felfalta lelkek seregét ködfoltokban alvó, kőnél keményebb maggá mintha sosem született volna, mintha meg se halt volna, mintha a kezdet-és végnélküli világ sosem lett volna, mintha tüstént kezdődne AZ, akinek nem volt kezdete még árnyamat se viszem magammal eltűnt jelek hatsíkos kövei, jelektől fosztott sík fövénymező, a felejtés lemosta arc a meztelen éjjel üres szemébe néz, a törvénytől oldozott lélek omlik a mértéket nem ismerő mérhetetlen éj ölébe dobban a hangtalan, dobban rá vissza a kő érlelte mag, a búzaszemnél kisebb, a mákszemnél is kisebb, a minden kicsinynél kisebb, a legnagyobbat ringató tojás, az osztatlan fényt őrző hallgatag sötét sötét a víz, ringatja a tojást, hószín tojás, ringatja a vizet, melyik tojás ringat vizet, milyen víz ringat hószín tojást -? láttam már valahol, hol, mikor (ugy-e Rózsi ez itt a tenger, Mari mondta, nincs nála mélyebb, partja sehol, feneke sincsen, melyik tojás, hol és mikor, ahá! a húsvét hajnala nyílik, fehér és lila ibolyák a kert alatt, két fenyő közt vár az ajándék, pettyes rigótojás, vagy az a másik, hisz’ tudod, észak dühödt zivatara dobta ki fészkéből a gyepre, madár abból nem száll többé levegőégbe, ám a csiraszál szakíthatatlan, sárgáját, fehérjét még összetartja, mondd, hová húzza-vonja - nézzed csak Rózsi, az ott a nagykovács Barabás háza, roskad, hallod? a kalapács, pattan az üllőn a szikra, ej, Rózsi, dehogy is jégfal! tűzfal izzik a helyén, vakolata rongyos, csupa seb, a csorba téglák lángba borulnak, onnan, az égő eresz alól tűzvihar veri tócsába a fészket, de a tócsa indul és terjed, folyik, bele a Sóspatakba, halacska visz vékony vizet széles tengerbe, no lám! ez itt a tenger, játéköböl ölében óceán, parttalan, öböl partján lapu alatt tojáscsendben lapul a sáros, foltos kacsatojás, királyfi küldte, vadkacsával küldte, kék a tolla, zöld a szárnya, arany porral hintette, buba, tapsolj hát, üzenetül a fényes tollat küldte) 285
