Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai I.

gazdálkodás korai európai szintjét, amelyben az ökrökkel való szántástól az akkor lehetséges összes gabonaféleségek termesztéséig minden megtalálható.

Ezzel szemben az ugoroknál ellentétes folyamatot figyelhetünk meg. A finnugor kori szarvasmarhatartásban nem találkozunk lényeges fejlődéssel, ugyanakkor az állattartásban fontos helyre kerül a ló, amely sem a finnugor korban, sem a finn-permieknél nem volt tenyésztett állat, illetőleg tenyésztésének legfeljebb a kezdeteire vannak bizonytalan adatok. Az ugor kori lótartásról a 20. század első felében nagy vita folyt, ezt a vitát Mészöly Gedeon és Munkácsy Bemát 1930-1931-ben írott dolgozatai véglegesen az önálló ugor lótartás javára döntötték el (ennek ellenére még a legutóbbi időben is újra felmerült az a vélemény, hogy a lóismeret valami török hatás lenne az ugoroknál). Az erre vonatkozó adatok a következők:

1. ló: vogul lou, luv, osztják log, táv, lav

2. mén: osztják maneng „csorda, ménes”

3. szőr (sörény): vogul sár „sörény”, stb. (sörény szavunk a szőr ősmagyar- kori képzett nyelvjárási alakja)

4. nyereg: vogul naur, nager, osztják nöger stb.

5. fék: vogul peh „gyeplő”, osztják pék „gyeplő, kantár”

6. ostor: vogul ósjter „ostor (cseremisz voster „vessző”)

7. száguld: vogul sóm- „vágtat”, osztják szakit- „vágtat”

8. szorgalom, szorgos: vogul sziraht- „(lovat) hajtani, ostorozni”, osztják szarek, szóra, szara „gyors”

9. rúg: osztják rönk- „gázol”

10. ellik (lóra ül): vogul tálsz „(csónakba, lóra) ül”, osztják tetta „(csónakba, szánra, lóra) ül”, zűrjén szelni „fölülni, ráülni, beszállni”, stb.

11. kűr (járomba fog): vogul kéri „fűz, tűz; befog”, osztják kirta „felszerszámoz”,stb. (a szó finnugor eredetű, de csak az ugor nyelvekben van befogással kapcsolatos jelentése).

Ezekhez a szavakhoz olyan ugor eredetű kifejezések csatlakoznak, mint a ló korának megnevezésére szolgáló másod fű ló, harmad fű ló, a vogulban kit púm lúv, hárem púm lúv, vagyis két-, hároméves ló, vagy a csikót jelölő ló-fi, vogulban lú-pig. Idetartozhat még a fentieken kívül néhány egyéb ugor kori kifejezés is, valamint az obi-ugor nyelveknek néhány, a magyarból hiányzó szava (vogul párén „táltosló”, stb), de a fentiek alapján kétségtelen, hogy az ugor nép lótartó, lovagló nép volt az i. e. 3. évezred végétől kezdődően, s az obi-ugorok csak utóbb, keletre és északra költözésük után hagytak fel a lótartással, mégpedig egészen későn, mert a lovasok által használt övön függő, „homokóra”-alakú tegez, amelyet még később is használtak a háti tegez mellett, csak az i. sz. 6. századtól terjed el Európában; akkor tehát az obiugorok (vagy legalábbis a vogulok) még javában lovasnép voltak.

Az a lótartó, lovas kultúra, amely az ugor kori szókincsben tükröződik, nem fejlődhetett ki a nagyobb mértékű lótartásra alkalmatlan erdős vidéken, arra elsősorban a füves puszták voltak alkalmasak, a ló háziasításának kezdetén biztosan, hiszen az utóbbi a vadló természetes környezete. A háziasított ló azonban már az i. e. 4. évezredben feltűnik az erdős vidéken is, másrészt az ugor kor népessége nem igen kerülhetett távol a tűlevelű fák övezetétől, mert ezeknek a fáknak a nevei (a magyartól eltérően), s az észa- kabbi területekre vonatkozó szavak az obi-ugor nyelvekben megmaradtak. Az

270