Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai I.
A finnugor népnek igen szoros kapcsolatai voltak az indogermán alapnyelvet beszélő népességgel, illetőleg az indogermán alapnyelv egyik nyelvjárásával. Az indogermán alapnyelv leszármazottját Ázsia és Európa történetének ismert népei beszélték és beszélik, a jelenlegi európai nyelvek a baszk, török- ségi és a finnugor nyelvek kivételével mind ehhez a nyelvcsaládhoz tartoznak. E nyelveket nagyon körvonalazottan két nagyobb csoportra lehet bontani: az egyikbe tartozik a görög, a latin (és leszármazottai, az olasz, francia stb), a kelta nyelvek (a régieken kívül az ír, welszi stb), a germán nyelvek (német, angol, skandináv stb). A másik csoportba tartoznak az ún. indoiráni nyelvek (ind, perzsa, tádzsik, őszét stb), a szláv nyelvek (orosz, bolgár, cseh stb), a balti nyelvek (lett, litván, és a kihalt porosz), valamint az örmény és az albán nyelv. Ide tartozott régebben több kihalt nyelv is, mint a kisázsiai hettita (és rokonsága), az Eszaknyugat-Kínában beszélt tokhár stb. Ez utóbbiaknak az egyik vagy másik nagy indogermán nyelvi csoporthoz való sorolása nem egyértelmű, illetőleg vitatott. Az indogermán nyelvek ugyanúgy egy közös ősre vezethetők vissza, mint az uráli, illetve finnugor nyelvek. A közös őst, az indogermán alapnyelvet az i. e. 5-4. évezredben beszélték. Az őshaza helyét illetően viták folytak és folynak, jelenleg azonban általában a Fekete-tenger környékére helyezik azt, igaz, egyesek Kis-Ázsiába, mások a Balkán-félszigetre, vagy éppen Kelet-Európa délibb részeire. A finnugor és az indogermán nyelvi kapcsolatok az utóbbit valószínűsítik, mert az uráli és a finnugor őshaza nem helyezhető messzire a tűlevelű tajgai fák elterjedési övezetétől, azaz, annak a Középső-Volga vonalát mindenképpen érinteni kellett. Az indogermán őshaza helyének meghatározásánál Kelet-Európa délibb részeire mutat az, hogy az indogermán népek szokatlanul gyors és nagymérvű elterjedésében feltétlenül szerepet játszott a háziasított ló és a négykerekű kocsi használata. A ló háziasításának legkorábbi emlékei a Dnyeper folyó Kievtől délre eső középső folyásának vidékéről származnak az i. e. 4. évezredből (Szobacski, Szerednij Sztig, Buzjki), illetőleg az i. e. 3. évezred elejéről (Derejivka). Viszonylag korán megjelenhet a háziasított ló és a Dél-Urál vidékén (Mullino), az itteni adatok azonban bizonytalanok, az északnyugat-kazahsztáni Botaj lóleletei inkább a vadlovak tömeges vadászatára, lemészárlására mutatnak. Az uráliak-finnugorok és az indogermánok kapcsolatainak több rétege van. Az örmény get, gót uiato, szláv voda és megfelelőik egy indogermán wed- lud- szó származékai, s nem választhatók el a mordvin védj, vogul vit, magyar víz, szölkup üt stb. szavaktól, amelyekkel egyezően ugyancsak vizet jelentenek. A latin nőmén, német Name stb. szavak és lapp namma, finn nimm, magyar név szavak egyezésétől sem lehet eltekinteni. Ezekkel együtt még néhány olyan szó van az uráli nyelvekben (mos, vezet, visz stb), amelyeknek az indogermán rokonsága kétségtelen. Ez a kapcsolatrendszer az uráliak és az indogermánok őseinek régi érintkezéséről tanúskodik, amelynek természetesen sem az idejét, sem a helyét nem lehet pontosan megállapítani (alapszókincsbe tartozó szavakról lévén szó, ez az érintkezés akár az őskőkor- ban is helyezhető). Fontos megjegyezni, hogy ezek az egyezések nem az uráliak és nem az indogermánok kapcsolatát bizonyítják, hanem egy azokat megelőző nyelvállapothoz köthető kapcsolatrendszer maradványai (ide tar265
