Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Vékony Gábor: A magyar etnogenezis szakaszai I.
tálában tanítanak. Reguly Antal ötlete nyomán először Patrubány Lukács kapcsolta ezt a nevet - legalább első' részében - a vogulok saját nevéhez, a manysihoz, majd részletesen kidolgozta ezt a magyarázatot Munkácsi Bernát és Zsirai Miklós. E felfogás szerint az ugorok (tehát a mai magyarok, vogulok és osztjákok eló'dei), a manysi név megfelelőjével különítették volna el magukat másoktól, illetőleg ez lett volna az önelnevezésük. Eltekintve attól, hogy a sajátnév ilyen hosszú idejű (az i. e. II. évezredben kezdődő) történetére az egész világon ez lenne az egyetlen példánk, ez a magyarázat nyelvileg is hibás, a manysi névnek ugyanis a magyarban a mese szó felel meg. Másrészt, a magyar név eredetibb alakjának, a madzsgir formának ismerjük török nyelvekben alakult változatát, a baskír népnevet, mint azt Ligeti Lajos megalapozottan kimutatta (még ha egyesek szerint ezzel a tézisével nem is lesz sikere). A helyzet tehát az, hogy ugyanaz a nép adott nevet a mai baskíroknak és a mai magyaroknak is. E két név közös előzménye a 9. század előtt ismeretlen (sőt, adataink egyértelműen bizonyítják, hogy nem is volt meg), sőt azt követően két különböző etnosz önelnevezésévé válik, tehát annak nincs régibb története, különösen nincs olyan története, amely az i. e. II. évezredbe (netán annak kezdetére) nyúlna vissza. Bonyolítja a dolgot, hogy a magyarság (tehát a ma magyarul beszélők elődei) a régmúltban egy másik nevet használt önelnevezésként, ahogy az egyik mai csoportjának az önelnevezéséből megállapítható. Ez a székely név, amelyre történeti adataink már csak etnikus csoportnévként vannak, története azonban jóval korábbra vezethető vissza, mint a magyar név előzményének. E név ugyanis már a 800 körüli időket megelőzően ismert volt a Kárpát-medencében. Másként ugyanis az eredetibb szikül alak délszláv sakul (Sakula, Sakule ’Székely’ helynevek a Szerémségben és Torontálban), s az erre visszavezethető erdélyi szász Zakel, keleti bajor (13. század) Zokel megfelelője nyelvtörténetileg nem magyarázható, mint azt 1944-ben már Moór Elemér, s kronológiai vonatkozásban e sorok írója 1988-ban kimutatta. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a szikül - székely nevet viselő nép már a 8. században a nyugati délszlávok szomszédságában, tehát minden bizonnyal a Kárpát-medencében élt, s - amennyire ezt adataink megítélhetővé teszik - már ekkor is a mai magyar nyelv előzményét beszélte (az a felfogás - vagy felfogások - amely a székelyeket idegen eredetű népnek tartja - így legutóbb Kristó Gyula - nélkülözi a bizonyítékokat). Vagyis a székely név a magyarság eredetibb neve, azaz a 10-12. században a magyarság nevet váltott, s az eredetibb nevet, a székelyt csak egy elkülönült történetű csoportja őrizte meg. Ehhez az eredetibb névhez egyébként ugyanúgy juthatott, mint később a magyar névhez is - a szikül nevet ugyanis igen valószínűen a kelet-európai szkíták egyik nevéből, az i. e. 6-5. századtól adatolt skul (Vaszilij Abaev) népnévből származtathatjuk. Az elmondottak is szemléltethetik, hogy a magyar etnogenézis kutatásában van még teendő, tehát lezárt, kerek képet - sőt azt halványan közelítőt - nem lehet adni. Ezt az etnogenézist egyébként a hagyományos keretek között lehet igazán vázolni, hiszen ezek a hagyományos keretek mára legalább másfélszázéves kutatómunka alapján körvonalazódtak. Az etnogenézis szakaszairól először Hunfalvy Pál szólt (Magyaroszág ethnographiája. Bp. 1876), aki szerint „a magyar nyelv és nemzet ... három időszakot tüntet 262
