Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 2. szám - Borcsa János: Állandóság és változás - Méliusz Józsefről
BORCSA JÁNOS Állandóság és változás TÖREDÉKEK EGY TANULMÁNYHOZ Méliusz József az 1929 nemzedékének nevezett generációs hullámmal érkezett az 1918 után, a hatalomváltást követó' Romániában kibontakozó magyar szellemi életbe, az irodalom mélyáramába, vagyis azokkal a fiatal értelmiségiekkel, Nyugatot jártakkal vagy nyugati tanulmányutak előtt állókkal, akiket - hogy egy aktuális értelmezésre hivatkozzam - a Kiáltó Szó (1921) maradásra, a Tizenegyek mozgalma (1923) pedig cselekvésre késztetett.1 A lírikus Méliusz pályája 1930-ban kezdődik az első mestere, Kuncz Aladár által szerkesztett Erdélyi Helikonban, lényegében - monográfusa szerint - transzilvanista fogantatású versekkel2, az egész alkotói utat végigkísérő irodalmi publicisztikáját meg 1929-ben a Kolozsváron megjelenő az Ifjú Erdélyben kezdi, melynek egy ideig maga is szerkesztője volt, de ott találjuk az Erdélyi Fiatalok munkatársai között is az első években, illetve e nemzedék szépirodalmi színrelépése dokumemtumának tekintett Új Arcvonal című antológia (1931) szerzői között. A fiatal Méliusz irodalomeszményében és világnézetében korán beállott változásban bizonyára Gaál Gábornak, a másik mesternek volt szerepe, lévén hogy a zürichi és kolozsvári egyetemi éveket követően (1928-1930) a humanista és demokrata Méliusz újabb nyugati tanulmányút színhelyéül immár nem Párizst választja - ahogy azt Kuncz Aladár szerette volna hanem Gaál tanácsára Berlinbe megy az 1930-31-es tanévre, ahol testközelbe kerül az antifasiszta baloldallal, és a forradalmi-mozgalmi avantgarde elkötelezettje lesz. Azt a minősítést, amellyel a hat és fél évtizedes alkotói út végén, de még életében Méliuszt illették, hogy ti. magyar író és európai polgár3 bizonyára ebből a kezdő pontból kiindulva, az ún. küszöb-korszak sokféle indíttatást és hatást magába olvasztó szellemi produkciója alapján lenne kívánatos értelmezni. Néhány irodalomkritikai kísérletet követően, bizonyos részletmegfigyeléseket és -elemzéseket végezve csak utalást tehettem a művészi pálya egészére vonatkozóan, így összegezvén jó tíz évvel ezelőtt: Méliusz műve a teljességet ostromolja egy olyan korban, amely az átmenetiség és a „széttört teljesség összeilleszthetetlen szerepeinek hiányos gyűjteményét” nyújtja; a lényeg helyett a látszatot mutatja, hangzavart hallat a harmónia helyett, rútat és gro251
