Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - Török Gábor-Cukor György: Ama-tőr-szöveg

Kell az egyhuzamú kedv, a nevetés e hidegben: hadd nézzek a tükörbe, jól áll-e nekem a fagyhalál.

Rossz nem lehetek, nincs hozzá terep. Te kényszerítesz, hogy új megvilágításba tegyem a dolgokat. Elúnva savanykás vétkeimet. A büntetésnek amit rámmérsz, a fájdalomnak olykor nyomasztó terhe nagyobb az én szimpla vétkeimnél.

Véteknek és büntetésnek egymáshoz nincs köze.

Épületes lét ez, uram.

Hát nem találhat meg a feloldozás, a kegyelem, ezért lépek színre.

De bármi lesz is, én szotyolázgatok a kulisszának dóive a napon, köpködöm a héjat. Rágyújtok, én vagypk a helyzet ura. Én botiok el a saját lábamban siralmasan és jól. Én mutatom meg az igazi nevetés módját.

Káromkodom az utcasarkon a hóban, az én nagykabátomat kapkodja a szél. Én iszom ki a repedt poharat.

Fenékig.

Én vagyok a surmó tökkelütött, aki még ma is aláteszi a vállát.

Bármiképpen snittelsz, én vagyok az, aki ott hátul a színen átmegy emlékezetesen.

Vidítsd föl játékosaidat uram, hisz színre vannak léptetve.

Más helyük nincs.

Jó kitalálás: kezdetben vala a játék. A teremtó' ember spekulált.

Idó'szerűen. Ezt pártold föl, ez nem öl. Eme-ama-tőrt.

És tapsoljon az ég.

227