Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - Karátson Endre: Epedő

sonlít rá. Cafatosra vitézlett, pókhálószövésű ruha sem igen akad persze. És bár otthonos, hogy a csoport ismét körülvesz, mire véljem az Ozirisz álarcot, melyet Teofil visel? S amelyet Jarosbaw, Miroslav, Pricula, Henia meg a többi visel? Sorfalban állnak a járdaszélen, irdatlan irodaépületek aljában, hol tükörablakokra bontva száz nap vakít egy helyett. Napszemüvegben hallgatom nógatásukat. Akikiáltó helyett ók rikoltanak, mikrofon nélkül is fennkölt erővel. Emmjeik és céik kifogástalanok.

Na végre. Valami azt súgja, érdemes kitartani. Piláfgnóm léptei rövidülnek. Rogyadozik? Én is rémesen nézhetek ki csapzottan, gyűrötten, szemre alig valóan. Nefertari, Nefertari, ne forogj sírodban. Ha valamennyit nem csökkenne köztünk a távolság, nem is mondanám tovább, csak zihálnék. Előre esve, talán sikerül elkapni bokáját. Ezért csűr el északra? A kanyarban rálátok tálcájára. Csészének, poharaknak hűlt helye. Skarabeuszok mászkálnak egy köteg huszonöt piaszteresen.

A sugárút végén pedig a Seregek Ura. Rózsaszín gránitból a Főpályaudvar előtt. Minden felgyorsul: Teofilék biztatása, kétoldalt az emeletek szembero- hanása, fejemben a talány megoldása. Ez az alak, ez a rizses arcú, gombás orrú, elvásott piláfgnóm baksissal szedi ki II. Ramszeszből a titkot. Micsoda szégyen. De ha már így, én is kirántom pénzemet dekoltázsomból. Kirántanám. Sajnos dekoltázsom kifosztva.

Kinyújtott, üres kézzel érkezem a fáraó színe elé. Piláfgnóm adja át a pénztekercset, és képéről kisvártatva lerí, begyűjtötte, amit most éppen tudni kell. Hát én, én vajon mire jutok? Kellhetek-e óriás II. Ramszesznek? Úgy rémlik, figyelmére méltat. De nem a dekoltázsomat, nem is a combomat. Mintha nem találna rajtuk kívánnivalót. Kőszemét rajtam szánalommal felejti. Nincstelenségem lesz a vesztem. Nem merem bevallani. Adom inkább a bankot, szemfényt reménytelen kísérlettel, nemzetközi kiáltással vesztve:- Milyen sokat teszi kerül?

Akolosszus egészen lenéz és mozdul felém. Kihúz egy rongyos huszonötöst a piaszterkötegből és markomba nyomja. Egyetlen egyet. Koronája egybeolvad a délutáni nappal. Szemében az a fény jelenik meg, amely felé a skarabeuszok törnek.

224