Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 2. szám - Szalay Károly: Asteropaeus és Fortunata

e valamelyikó'töknek: üljetek be egy közkönyvtárba? Minden nagyobb városban van könyvtár, Rómában több is. Talán olvasni se nagyon tudtok.

A folyosó végében megjelent az öreg, s mögötte fodros, földig éró' stólában, teste köré tekert pallában arcát rojtos fátyollal eltakarva, könnyed léptű fiatal lány.- Floras tűnj el. És gondolj arra, hamarosan a porta libitinán fuvaroznak ki a dögszállító rabszolgák, ha nem fogadsz szót! Tudod milyen randa, nyirkos, sötét, szűk kijárat az? És a spolariumba dobnak be, kezednél lábadnál fogva lódítanak a többi hullára, ha lesz még kezed és lábad!- Hát, Asteropaeus, rosszabb vagy mint regélik.

Az öreg hadfi maga elé engedte a lányt és azt mondta:- Tudod ugye, hogy ez tilos! A lanista őijöngeni fog. Az állásommal játszom.- Bízd rám, öreg. Nálam mindig lesz kenyered. - Aztán a lányhoz fordult - Hogyan szólíthatom? Fortunátának? Ez az igazi neve? Az öltözéke előkelő hölgyre vall, a neve rabszolganév. Nem bánom. Jöjjön a házamba - mondta a ház szót gúnyos nyomatékkai - a peristiliumába éppen most nem süt be a nap.

Sötét volt a szobácska, fényt csak az ajtó felső szélébe belevágott négyszögletű nyíláson át kapott. Égymással szemben ültek le, mintha összebeszéltek volna. A lány félénken, éppen csak az ágy sarkára kuporodott, a gladiátor elvetette magát a padló kövén, hátát-nyakát a falnak támasztva.- Miért jött? Küldte valaki? Látta valamelyik viadalomat? - Ez utóbbit rosszkedvűen kérdezte, bőven volt része kellemetlen élményben. Sok fonnyadt, életét unó, hervatag asszony s néha fiatalságtól viruló lány kereste meg egy-egy nagy győzelme után, abban a reményben, hogy az ágyban is nagymester. És amíg fiatal volt még a vénasszonyok sem csalódtak benne. Egy-egy aszaltfüge úrnőtől több jutalmat zsebelt be az ágybéli párnacsata után, mint legvéresebb győzelmeiért. Ha jól megszámolja, tőkéje nagyobbik hányadát szerelmi vetélkedéseiből gyűjtötte össze. De most már ilyesmire nem vágyott, sőt enyhe undort érzett az eltakart arcú lány iránt is; micsoda ravasz, képmutató, sárló kanca lehet, hogy finom úri hölgy létére rabszolgalányt játszik, és nem átall bejönni mocskos gladiátorkaszárnyába.- Igen. Minucius anyja küldött, Plinia rabszolganője. A tengeri hajóhad parancsnokának a húgáé, akinél én is szolgálok, mondhatnám úgyis, családtagként.- Minucius murmillo volt szegény. Emlékszem rá. Alig egy esztendeje dobtak hálót a nyakába és a publikum követelte halálát...- A pénze Jucundus bankárnál maradt, s ő nem hajlandó kiadni az anyjának. Az állítja, bizonylatként elefántcsont lapocskát adott Minuciusnak. Anélkül nem tárgyal. Még ifiabb Plinius Secundus is közbenjárt a rabszolganő ügyében, ám őt is elutasította.- Azok a kis elefántcsont lapok léteznek. Nekem is van.- De nem is emiatt keresem, uram. Most már, hogy nem ért félre, fólfedem az arcom.- Szólíthatom Fortunátának? Vagy megmondja az igazi nevét? Mert nem rabszolgalány, ha nem tévedek.- Caius Marcus Epidius, a pompejibéli cserépgyáros és kereskedő unokája vagyok. Apám, bátyám s a kereskedő házat vezető libertinusunk, Theodorus

204