Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Bokányi Péter: Egyszavak versei
BOKÁNYI PÉTER Egyszavak versei (BALLÓ LÁSZLÓ ÚJ KÖTETÉRŐL) Nédalt idéző keresetlen egyszerűséggel, az őszinteség dísztelen voltát jelezve szólal meg Balló László Ezla könnyei című kötetének nyitóverse (Argosz). Versszakainak szerkezete egyszerű: ténymegállapító, regisztráló jellegű felütés, majd pedig a megállapított tényre kérdez rá a szakaszok záró egysége. A kérdések többszörös funkciót hordoznak. Részint zárják a versszakot, részint pedig feladják a labdát a következő szakasz nyitányának. E lineáris építkezés hangsúlyozza aztán a vers záró sorait, a levegőben maradó, megválaszolatlan utolsó kérdést: „Melyik úton járjak, / hogy itt maradhassak?” Századunk gondolkodó emberének kérdése fogalmazódik újra: mi az a létezés, ami normálisnak tarthatja meg az egyént az erodálódó értékek világában; ami valódi életet tesz lehetővé a világban - vagy éppen a világgal szemben. A kérdés Balló László költészetének sem új terméke. Ugyanez a kérdés már volt önálló verse a Kvázi című kötetnek: „Melyik úton járjak, Uram, / hogy itt maradhassak?” (Mondd). Tíz év telt el a szerző első kötetének megjelenése óta (1986-ban jelent meg a Kvázi), s úgy tűnik föl, Balló költészetének gondolati centruma változatlan. ,Napjaink értékrelativizmusának hű tükre ez a költészet” - ahogy ezt Lőrinczy Huba írja róla; illetve a költészet maga azon kísérletnek eszköze, amely a relativizálódó értékek korában az egyes ember létezésének fogódzóit igyekszik megtalálni. A 86-os Kvázi fülszövegében olvasható: „Balló László ... sorra veszi a Kvá- ziban egy mai verseskötet szokásos témáit... Mivel úgy érzi, hogy számára a jelen valósága csak mint nem „igazi” adatott meg, e valóság megélése és átélése, az ihlet sem lehet más, csupán - kvázi. E kényszerű lemondás hiteles kifejezésmódjának a játékosságot választotta a költő.” A játékosság, a játék a nyelvvel kortárs líránk egyes irányainak meghatározó sajátossága. Célja sokkféle lehet: lehet a játék magáért a játékért, azon gondolat fedezéke mögött, hogy a mondás válságának korában fölösleges a nyelvre hagyatkozni, s vélt kifejezőerejében bízva mondani általa; a lényegig úgysem lehet lehatolni, a játék biztosítja a felszínen maradást. Lehet a játék frissítő játék: keresheti a módot, hogy az elhasznált nyelv kihűlt kódjai újra alkalmasak legyenek a mondásra. S lehet a játék valóban eredendő funkcióját betölteni akaró: az irodalom, mint kommunikációs rendszer direktebb alkalmazásával hiheti a szerző, hogy a nyelven-versen keresztül olvasóival játszik. Az Ezla könnyei kötetről szólva is kulcsszó a játék. Az a jéték, amit „olvastató játéknak” nevezhetnénk. Balló olyan verseket konstruál, amelyek roppant 1352
