Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - D. Molnár István: Magyar sors 1918 után és a lengyel írók

több lengyel példa - a Tanácsköztársaság idején játszódik Budapesten. A forradalom híveinek, nagyrészt, bár nem kizárólag zsidóknak, és ellenségeinek szenvedélyes küzdelmét, illetve inkább az arra való készülődést érzékelteti. (Bemutatásról, nem realista műről lévén szó, alig beszélhetünk.) A politikailag tájékozott, Szovjet-Oroszországot jól ismerő szerző tesz lépéseket a tárgyilagosság irányában (a magyar főhősnek zsidó' szeretője volt, gyermekének anyja; egy-egy családban vannak hívei mind a forradalomnak, mind ellenségeinek, tehát az előbbit nem tartja jelentéktelennek; egy halálos balesetet kommentálva a kizsákmányolásról beszélve a tulajdonosok embertelenségét látja a munkavédelem elhanyagolásában - mert a munkásvér olcsó; a kommunisták mozgékonyak, eredményesen szervezkednek, mondja az ellentábor stb.). Nem keresi viszont a nagy társadalmi erőket mozgató történések lényegét, illetve okait. A Monarchia összeomlásáig a bécsi Kriegsministerium- ban hivatalnokoskodó, most munka nélkül maradt főalak szerint a magyar fővárosban a Szabadság teret Megtorlás vagy Bosszú térnek kellene nevezni, mert „a kapzsi Csehország”, „a hamis Románia” és „a rusnya Jugoszlávia” megcsonkították az országot. Hogy a munkanélküliség, az éhség megszűnjön, nagy, hősi és szent tettet, új háborút kíván, nem is beszélve bigott anyjáról. E nézetekkel az író nyilván nem azonosul, de valószínű, hogy ő maga is a Gonosz megnyilvánulási formájának tekinti a forradalmi eseményeket, amelyek mindenekelőtt rettegést ébresztenek benne. A Magyarországon uralkodó, általa érzékeltetett revíziós légkör viszont inkább a regény megírásának idejére, mint 1919-re volt jellemző. Amit Zdziechowski politikai irodalmi megnyilatkozásban fogalmazott meg, Straszewicz regényben tette, kijelentve: 1919-ben .Magyarország Kun Béla uralmának véres négy hónapját élte át”.

1933-ban Gödöllőn rendezték a cserkészek világtalálkozóját, a Jamboreet. Erről Zofia Kossak-Szczucka az érettebb iíjúság számára Szukajcia pravjaciói- (Keressetek barátokat, 1934) címen riportkönyvet írt. Mivel még kétszer (1936, 1938) kiadták, feltehetően erősen formálta a korabeli magyarságról kialakított lengyel képet.

Alapgondolata címében, a világtalálkozó jelszavában rejlik, de a szerző az eseményekhez hű, tárgyilagos riporterként is megtalálja a módot arra, hogy saját nézeteit papírra vesse - egyebek mellett az 1918 utáni magyar sorsról. A könyv összegző fejezetében (Pokkosia - Tallózás) summázva megállapítja: a nagy rendezvény bizonyította, hogy a különböző nemzetek élhetnének békésen egymás mellett. A magyarok számára azért volt jelentős, mert „két éven át készültek rá, sok munkát és óriási pénzösszegeket áldoztak rá, de a propagandahaszon, amelyre itt szert tettek, busásan megjutalmazta őket. Mindenkit megnyertek maguknak vendégszeretetükkel, jó szervezéssel, kulturáltságukkal. Mindenkit ámulatba ejtettek társadalmuk egységes fellépésével”. Hasonló gondolatokat több helyen, így a Miastó sw. Stefana (Szt. István városa) c. fejezetben is találunk, ahol egyébként az írónő korántsem szegődik a magyar főváros architektúrájának csodálói közé. Azt mindjárt a második fejezet (Iö munkát! - legalábbis a 2. kiadásban így, hibásan), majd az imént említett részben tett utalás igazolja, hogy Kossak-Szczuckához közel állt a „Nem, nem socha(!)” jelszó tartalma. Az említett összegző fejezetből figyelmet érdemel az a megállapítás, hogy a magyarok nem hivalkodva, méltósággal és imponáló módon egységesen fejezik ki Trianon okozta fájdalmukat.

1283