Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Nyikolaj Trubeckoj: Dzsingisz kán hagyatéka
a Kalka folyónál elszenvedett vereségért, hanem a régmúlté. Ez az eszményítés kimutatható az olyan nyelvemlékekben, mint az Ének Oroszfóld pusztulásáról és a bilinákban is, melyeket, mint nemrég kimutatták, a tatár hódoltság idején dolgoztak át és öntöttek végleges formába. Rusz és a legendás orosz hősiesség idealizálása a részfejedelemségek urait és a helyi, mindig csak egy bizonyos fejedelemségért harcoló vitézeket összorosz hősökké, a kun (polovec) vezéreket pedig roppant hordákat vezető tatár kánokká változtatta a nép tudatában. Ez az eszményítés erősítette az idegen iga ellen felkelő nemzet önérzetét. A vitézi-nemzeti heroizmus feltámadásával párhuzamosan, az elmélyült vallásos érzés hatására az aszketikus önfeláldozó heroizmus is terjedőben volt, amely mindig talált magának konkrét példaképeket az orosz szerzetesek és az Aranyhordában vértanúságot szenvedett mártírok között. E teljesen modem, s ugyanakkor lokális-orosz heroizmus egybeolvadt az oroszok tudatában az őskeresztény mártírok nem orosz hagyományaival. A tatár pusztítás kiváltotta nyomasztó lelkiállapotra való reakcióként az orosz lelkekben és elmékben egyre erősödött az elsősorban vallási s ugyanakkor nemzeti heroizmus. Ilyen pozitív formákban reagált az orosz nemzeti érzés a tatár igára. De természetesen voltak meglehetősen elterjedt negatív változatok is ebben az időszakban, nincs értelme elhallgatni ezeket, nem kell csökkenteni a jelentőségüket. A nemzeti öntudatra nézve megalázó tatár rezsim sok, a társadalom legkülönbözőbb rétegeihez tartozó orosz emberből végleg kiölte a nemzeti önérzetet és általában a kötelességtudatot, méltóságot. Minden valószínűség szerint nem túl ritkán fordult elő a teljes erkölcsi romlás, jóval gyakoribb lehetett, mint ahogy a kortársak történelmi tanúságtételeiből gondolná az ember. Hitvány hajbókolás és hízelkedés a tatároknak - megpróbáltak személy szerint minél több hasznot húzni a tatár rezsimből, akár hit- szegés, hasoncsúszás és lelkiismeretlen megalkuvás árán is. Mindez kétségkívül létezett, méghozzá igen elterjedt jelenség volt. Renegátok is voltak, akik még a hitüket is másikra cserélték a karrier kedvéért. így hát az önfeláldozó lelkiség és hősiesség szép példái mellett a mély erkölcsi romlásra is akadtak példák, míg egyesekben elmélyült, letisztult a vallásos és a nemzeti érzés, másoknak kiüresedett a lelkűk és elvesztették minden méltóságukat. Az ilyen korszakokban, amikor egyszerre élhető át a szellem magasba törése és mélybe hanyatlása, a nemzet lelki életének mély megrázkódtatásairól tanúskodó éles pszichológiai kontrasztok időszakában olyan szellemi légkör alakul ki, amely kedvez az új nemzeti típus kikristályosodásának, az ilyen idők azt jelzik, hogy új korszak kezdődik a nemzet történetében. Meg kell jegyeznem, hogy az erkölcsi bukás, bármennyire is fertőző kór volt a tatár hódoltság idején, egyéni lelkiismereti kérdés maradt mindeki számára, míg a vallási-nemzeti felemelkedés össznemzeti jelenség, a nemzeti önismeret és kultúra fejlődését elősegítő fontos tényező volt. Ilyen szellemi légkört alakított ki a régi Ruszban a tatár iga puszta ténye. Ebben a légkörben ment végbe a kor legalapvetőbb történelmi folyamata: átvették és az orosz életkörülményekhez igazították a tatár államiságot. A történészek rendszerint elhallgatják vagy figyelmen kívül hagyják ezt a folyamatot. Úgy írnak a tatár hódoltság korabeli Oroszhonról, mintha nem is lett volna semmiféle tatár iga. Az ilyen történelemszemlélet nyilvánvalóan 1266
