Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Káldi János: A régi út; Zümmögő; Születtünk, futunk; Ősszel és esőben; Adalék; Prológus (versek)
Ősszel és esőben Eső, eső, eső. Megadják magukat a füvek s a betegesen puffadt őszirózsák. De ezek az ismerős fák még kitartanak. A szélbe szórják néhány levelüket, hallgatják az esővíz unalmas-zord mondanivalóját. A szívemre ölelem a fákat, mert ők az én testvéreim. Velük énekeltem a világnak lázasan égve, s együtt szálltunk a lehetetlen-szép, nyári égbe. Ugye, fák, emlékeztek még a szélzúgatta évekre, s a fiúra is, aki itt ment el minden virradatban? Aki arra gondolt, hogy minden álom - még a legröpkébb is - halhatatlan. Adalék Nem állnak meg a napok, s a vizek sem. Valami vad erő szüntelen íratja a verseket velem, éjjel-nappal lombként kell zizegnem. Nincs pihenő, csak írok-sírok tovább, küzdők - az egyetlen sorért, - ami páncél, ami vért lesz a romboló Idő ellen, zúgok, akár az ág.
