Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Káldi János: A régi út; Zümmögő; Születtünk, futunk; Ősszel és esőben; Adalék; Prológus (versek)
KÁLDI JÁNOS A régi út Megvan a régi út még, s fut a kicsi víz most is, ahol elültem, s ülök mostan is kissé könyökre dóive, hogy megcsodáljam a nyár lomb-játékait a délutánban. Int a nyár. Százezernyi gallyacskát lenget a kocsik után, ahogy eltünedeznek. 0, nem az elvonulás hozott ide el, s az sem, hogy szakadjak, mint szárnytól a pehely, a társaimtól - csak az, hogy itt e csendben belső dolgaimat is rendbe tehessem. Aztán: amit tesz nap-nap után szüntelen, velem vagy nélkülem a világ, az is itt mérhető le jól, e parton át, az útra figyelve, ahogy a messziből, a múltból jön, jön, ideér, majd eltűnik. Fölfalja a bozótos távol, a lassú sík. Milyen út ez? Ezen ballag el, el a nyár. S minden, minden, ami van, vagy ami lesz még. A virágok förgetege. A dalok. Az esték. A régi úton suhan az álom is tova. Az emlékek sora. A lányok mosolya. Itt a lejtőn, annak tört fordulóin át tűnnek el győzelmek és filozófiák, itt, itt a tündöklések, esések, konok nekirugaszkodások, vádak és sikolyok. Aki s ami jött, elmegy a páfrány-szegélyezte úton, ahogy elsiet minden, délelőtt, délután és este. Zord lendülettel fut, csillan csupán a dicsőség s csak egy pillanatra látod az érdemek hősét, nem tovább. 1251
