Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 11-12. szám - Bangha Imre: Rabindranáth Thákur (Tagore): Bengáli versek
Én Az én tudatom színétől lett zöld a smaragd és éledt vörös szín a rubinban. Tekintetem az égre emeltem, és fény gyúlt keleten-nyugaton. A rózsához így szóltam: „Szép vagy!” és szép lett tőle az. Tán azt mondod, filozófiai tétel, nem költő szava ez. Én meg azt, hogy igazság, tehát költészet. Ez az éntudatom, ami mindenkiben megvan. Épp az ember énje-vásznán alakul ki a világ-alkotó világ-műve. A filozófus kilégzéskor-belégzéskor egyre mondja: „Nem, nem, és nem se smaragd, se rubin, se fény, se rózsa, sem én, sem te!” Másik felől a Határtalan önmegvalósítása az ember határvonala, mit úgy hívok, Én. Ezen Én mélyén találkozott össze fény és sötét, forma tűnt fel, érzés éledt, és igenné fakadt a nem a májá varázsigéjeként vonalban, színben; örömben, bánatban. 1244
