Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 11-12. szám - Tóth Endre: Szent Márton és Sabaria-Szombathely

umi (Poitiers) püspök mellett tanult, majd visszatért szülőföldjére. Szülei ugyanis időközben visszaköltöztek Savariába. Megtérítésükön fáradozott, de csak anyját tudta keresztény hitre téríteni. Apja pogány maradt. Nem sokáig élhetett szülővárosában, mert a város papsága a keresztény hit ariánus változatát követte. Martinus pedig, mint a harcosan ariánus ellenes Hilarius tanítványa, az ortodoxiát vallotta. Ezért elűzték a városból. Martinus többé nem járt Savariában. Előbb Itáliába ment, majd végleg Galliában telepedett le. Tevékenységének legfontosabb része szerzetesközösségek alapítása, és a hittérítés volt. 371-ben - mivel híre Gallia szerte elterjedt - megválasztották Turonensis (Tours) harmadik püspökének. Fó'pásztorként, székvárosa közelében Marmoutierben (Maius monasterium) szerzetesi közösséget szervezett, összefogta a magányos remetéket. Toursban és a vidéken a pogány szentélyek helyére templomot építetett. Életének számos csodás eseményét történetíró püspök-utóda, Gregorius Turonensis (573-594) beszéli el a róla írt életrajzban. Eredményes egyházszervező munka után, 397. november 8-án, vasárnap halt meg, és 11-én helyezték sírba. Ekkor már birodalom-szerte ismert volt. A temetésére összejött szerzetesi életet élők száma elérte a kétezret. A legenda szerint Szent Severin kölni, és Szent Ambrus milánói püspökök a vasárnapi mise közben látomásból értesült a haláláról.

Szent Márton életrajzi adatai jól egyeztethetők a történeti adatokkal, noha sem születési, sem a halálozási éve biztonsággal nem határozható meg. Kétségtelen, hogy öreg korában, 397-401 körül halt meg. Ma a 397. évet tartják a legvalószínűbbnek. Születési éve még bizonytalanabb: a katonai szolgálata és a történeti adatok egyeztetéséből két lehetőség adódik: vagy a 316-317-es, vagy 330-os évben született. Mindenestre úgy tűnik, hogy Julianus (a későbbi hitehagyó császár) caesarsága alatt kérte elbocsátását a szolgálatból. A kora középkortól Márton sírja zarándokhely lett: királyok, pápák látogattak Toursba, hogy sírjánál imádkozzanak. Tisztelete gyorsan és széles körben elterjedt. A hagyomány szerint a Meroving családból származó király, I. Chlod- vig (482-511) a sírjánál határozta el, hogy katolikus hitre tér, és a király özvegye is a szent sírjához vonult vissza. Ettől kezdve a toursi szent a meroving uralkodók patrónusa, az ország és a frankok védőszentje lett. Tisztelete a lokális központból kiindulva birodalmi kultusszá terebélyesedett. A frank királyok a legenda szerint megmaradt köpenyét (cappa) féltett ereklyeként őrizték. A védelmére emelt építmény a köpeny nevét (cappella) kapta: a szó vált a kisebb templomok elnevezése (kápolna). Köpenyét a királyok csatákban magukra öltötték vagy zászlóként vitték. Amikor a királyi hatalmat a Karo- ling dinasztia szerezte meg, Szent Márton tiszteletét is megörökölték. A 8. században Hilarius, Dénes és Móric mellett a királyság és a frank hadsereg legfőbb védőszentje. A marmoutier-i kolostorban töltötte ifjú éveit Szent Patrik (385 k. -461), az írek térítő apostola. Nursiai Szent Benedek (480-547 k.), a rendalapító, amikor a szerzetesi közösségének az első templomát egy pogány szentély helyére építette, Szent Márton tiszteletére szentelte fel. Példája követésre talált, hiszen a bencések, olyan vidéken vagy népnél, ahol először alapítottak kolostort, a templomot az ő tiszteletére szentelték. Magyaroszágon is: a bencés szokásnak megfelelően, a Győrtől délkeletre, a síkságból kiemelkedő, messziről látható dombra építették fel első kolostorukat: ahogy az itáliai bencés főmonostor, a Szent Benedek által alapított Monte Cassinó-i

1228