Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Millecentenáriumi mellékletünk - Vékony Gábor: A Kárpád-medence népi-politikai viszonyai a IX. században
A VIII-IX. század fordulójának eseményei, a frank hadjáratok és a bolgár hódítás természetesen változásokat idéz elő az etnikai összetételben, azonban közel sem oly mértékben, mint azt hirdetni szokták. A szláv elem megnövekedése, mint láthattuk, főként a nyugati peremterületeken számottevő, ahol erre vonatkozóan közvetlen írott forrásaink is vannak: a szinte kizárólagosan Alsó-Pannoniával foglalkozó Conversio szerint ez utóbbi területen avarok (- hunok), szlávok, gepidák valamint német telepesek együttélésével számolhatunk 870 körül. A morva fejedelemség keleti, Nyitra környéki terjeszkedése ez utóbbi vidéken is a szláv népesség növekedésével jár együtt. Más a helyzet a Kárpát-medence e vidékektől keletre eső területein. A bolgár megszállás elsősorban a várközpontok, a grádok környékén hozott létre déli szláv (és bolgár-török) szigeteket. Vagyis a peremterületektől, illetőleg ott is a nyugati peremterületektől eltekintve, nagyobb népességváltozással nem számolhatunk. A Kárpát-medence lakosságának jelentős része a IX. században is régi politikai nevén avar. Demográfiai kérdések A IX. század demográfiai viszonyainak tisztázása több vonatkozásban szükséges. A Kárpát-medence akkori népességszáma ugyanis dönt abban a kérdésben, hogy a későbbi etnikai folyamatokban a IX-X. század fordulóját követően a már korábban itt lakó népességnek vagy pedig az ekkori újabb bevándorlóknak tulajdoníthatunk-e meghatározó jelentőséget? „Hogy a magyarság mégsem vesztette el nyelvét, sőt egy-két évszázad alatt ő olvasztotta magába az itt talált őslakosságot, valamint a később érkezett jövevények egész seregét, az feltétlenül arra mutat, hogy a magyarság számát a honfoglalás korában nagyon csekélyre nem tehetjük, mindenesetre azonban az itt talált népekét messze felül kellett múlnia ...’’(Kniezsa I. 1938. 374). Kniezsa Istvánnak ez a megállapítása ma is érvényes - a kniezsai alapokon. Az azt ért kritikák (Kristó Gy., Róna-Tas A.) e megállapítást éppen nem a kniezsai alapokon cáfolják, ő ugyanis abból a tényből indult ki, hogy a 900 körűitől a XI. század közepéig teijedő mintegy 150 év alatt a Kárpát-medence nagyobb központi területei népileg és nyelvileg magyarrá váltak. Fügedi Erik úja a helyi őslakosság kétszeresére tett honfoglalók Györffy-féle feltevése kapcsán: „Még ez az arány sem magyarázza meg kielégítően az asszimiláció gyorsaságát (5-6 nemzedék), s ezért más feltevéseket sem zárhatunk ki. Elsősorban azt kell lehetségesnek tartanunk, hogy az avarok számbeli aránya magasabb volt, mint ahogyan azt eddig hittük.” (Fügedi E. 1969/1981. 389). Hamis, amit Róna-Tas András ír, s Kristó Gyula tőle, mint „illetékes” véleményt idéz: „A kelta és részben germán helyi lakosságra rátelepedett egy római eredetű vezető réteg. Itt a többség vette át a kisebbség nyelvét.” a franciákra vonatkozóan (Róna-Tas A. 1996. 20., Kristó Gy. 1997. 267), ez ugyanis legalább i. e. 51-től a IV., de inkább a VI. század végéig tartó folyamat eredménye (legalább tessék megnézni bármelyik francia nyelvtörténeti kézikönyvet), tehát a magyar történet legfeljebb 150 évének analógiájául nem szolgálhat (Róna-Tas Andrásnál persze nem is ilyen vonatkozásban szerepel ez a megjegyzés, de félreérthetően, mint Kristó Gyula hivatkozásából is kiderül). Nincs különösebb értelme azzal érvelni, hogy a Kárpát-medence a magyar 1163
