Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Voigt Vilmos: Egy keletkutató példaképei, tudományos kutatási eredményei, félelmei, intelmei, tétovaságai

a hinduk, a németek, az amerikaiak között. Ez az élettapasztalat nemhogy felelőtlenebbé, afféle Halliburton-figurává tette volna, sokkal inkább még rigorózusabb filológussá vált, aki mondjuk a szúfizmus elvont filozófiai he- donizmusában is felismeri a mindennapok alkuit, megalkuvásait, kipárolgását.

Ez a kötet 16 panasziratot tartalmaz, három tematikus karéjban. Simon Róbert minden dolgozata a legfontosabb volt megírása idején. Aztán nem ott és nem úgy látott napvilágot (ha egyáltalán). Erről a kötet végén maga a szerző tájékoztatja az olvasót. Ha innen olvassuk a könyvet, még nyilvánvalóbb, miért is olyan fontos, hányatott sorsú írások kerültek itt egymás mellé. 0 ugyanis mindig aktualizál, és noha igen jó érzéke van ahhoz, mi is fontos és időszerű, azt mintha sosem vette volna észre, hogy radikális újító ötleteit nem mindenki veszi (vette) szívesen. Goldziher Ignácról szólva nemcsak azt hangsúlyozza, milyen kivételes képességű volt e nagy tudós, hanem mindjárt a törpe utódokat is ostorozza. A keleti társadalomtudomány vitáit idézve egyszerre rögtön a (hazai) zsidókérdésre, meg a marxista társadalomtörténeti tipológia legalapvetőbb rendszerének elutasítására tér rá. És talán még csodálkozik is, hogy ahelyett, hogy mindenki szeméről rögtön lehullna a hályog, elvbarátai és pályatársai is sértetté, ellenséggé válnak kérlelhetetlen szavai olvasatakor. A keleti történetfilozófia vagy éppen a keleti „értelmiségi” bemutatása nála azért váltott ki kevés rokonszenvet, mivel rögtön kiderül műveiből, mennyire tájékozatlanok vagyunk e kérdésekben. (És hivatásos orientalistáink sem kivételek). Márpedig a túl okos kollégát senki sem szereti. Meg aztán a heveny Nyugat-imádat és bizonyos keleti tendenciák krónikus megvetése helyett itt egy részletes, végiggondolt szemléletet találunk: amely szinte mindig más árnyalatúnak mutatja a valóságot, mint ahogy azt a köztudat elhinni szeretné. A kötet végén a Kelet Nyugat-képéről olvashatunk. Minthogy a szerző imádja a filozófiát, itt meg a teoretikus jelleg, az ilyen színvonal magassága riasztja el a nem-adeptusok sokaságát. Pedig Simon érthetően, logikusan ír, olvasóit meg is akarja győzni.

Ám miért oly szomorú? Miért gondolja, hogy 1989 előtt és után egyaránt ostoba csinovnyikok, cinikus cenzorok állták volna útját. Azért Simon Róbert hat könyvet, sokszáz tanulmányt jelentethetett meg, külföldön is és itthon is, bejárhatta a számára érdekes világot. Kortársai évtizedek óta tiszteletben tartják nem mindennapi felkészültségét. Igazában még (párt) politikai babérokra sem törekedett, nem funkcionárius-bosszantásra találta ki dolgozatait. Ám ez sem segített itthoni elismerésében. E kötet tanulmányai nem töredékek, egyenként is fontos, ötletes tudományos írások. Széleskörű tematikájuk is csak csábíthatja az olvasót - no meg az a tény is, hogy itt biztosan első kézből vett, jól megrostált tudományos tényeket kap.

Ez a körülmény megkönnyíti az olvasó dolgát - és megnehezíti az ismertetőjét. A kötet tárgyainak köre igen széles, ám nem is azért nehéz tartalmát tüzetesen bemutatni. Inkább azért, mivel Simon Róbert ugyan egyértelműen fejti ki véleményét, nem hagy kétséget nézetei felől, ám e nézetek maguk igen dialektikusak, körültekintők, sokféle tudományos iskola eredményeit fejlesztik tovább és bírálják egyszerre. Van köztük örökzöld témája a Kelet-kutatásnak (amiről mindenki írt már, aki számít: mondjuk az ázsiai termelési mód). Van még ennél is általánosabb (amiről évtizedekig min1124