Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Molnár László: Fülep kritikái a magyar képzőművészetről

periódus végén történt, s hatásuk Fülep szemléletére későbbi írásaiban mutatkozott meg.

Akárhogy is értelmezzük a kritikákat, a megformált élet mozzanataként vagy a korabeli szellemi-társadalmi klíma kihívásaira adott válaszként, a szövegeket értelmezzük egy tág, kitágított kontextusban. E módszer értelme nyilvánvalóan az, hogy megtalálja az összefüggést, amelyben a szövegek már értelmezhetők, ahol az interpretátor szempontjából kielégítő eredményt ad ez a kísérlet.

2.

Ahogy távololdunk az adott kortól és a közvetlen alkotói kisugárzástól, úgy rajzolódik ki az értelmező előtt egy másféle megértési horizont, amely elkerülhetetlenné teszi, hogy az eddigiektől eltérő módon közeledjünk a Fülep- szövegekhez is. A közel egy évszázad, amely ezen művek és a mai olvasó között feszül, hangsúlyozottan a szövegszerűségre irányítja a figyelmet. Képzőművészetről lévén szó, persze felvetődhet, hogy a kritikák, jelentőségük mellett is, másodlagos képződmények a különböző, jó vagy rossz művekhez képest. Egyfajta értelmezést, állásfoglalást jelentenek az elsődleges művészi tényékhez viszonyítva, ezért újra a művekre kell őket vonatkoztatni, vagy a kor szellemi atmoszférájára, vagy pedig a szerző szellemi alakulástörténetére. E feltevés nyomán tehát kényszerítőén egy tágabb kontextusnak kell előállnia (mű, kor, egyéniség), hiszen a kritikákkal csak vonatkoztatva kezdhetünk valamit. De ezekben az esetekben sem lehet elfeledkezni arról, hogy az előbb említett összefüggésrendszer elemei sem mások, mint előzetes megértés mozzanatából indukált értelmezés-szövevények, szintén szöveg-formában. Nem csupán arról van itt szó, hogy amit művekről, korokról, személyiségekről tudunk, kialakítunk, az már mindig több puszta ténynél, hogy ezek állandóan és elkerülhetetlenül változnak, és konfrontációba, vitába, dialógusba kerülnek más szövegekkel, hanem arról is, hogy nincs is más számunkra, mint interpretációk végtelennek tetsző sora. A megértés dialógus-jellege, s vele a hermeneutikai kör kezdet-nélkülisége, melyet a modem hermeneutika kialakítói, Dilthey, majd korunkban Gadamer fogalmaztak meg és hangúlyoznak újra és újra, szöveg és műalkotás esetében is létezik. Az egyik feladat így az lehet, hogy megpróbáljuk feltárni Fülepnek a korabeli művészethez és művészeti élethez való viszonyát és ennek szerkezetét, elemeit. Mit jelent tehát az, hogy Fülep elfogad vagy elutasít művet, művészt, irányzatot? Kiderül- e, kiderülhet-e a szövegből, hogy mi teszi mindezt lehetővé számára? Az ilyenformán feltett kérdéseket lehetne tovább sorolni, de inkább a lehetséges válaszokat keressük: általuk talán jobban megérthetővé válik művészet, mű és művészeti kritika viszonya egy adott korban.

1112