Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 1. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Király Péter: A magyarok népneve a történeti forrásokban és a szomszédos népek névhasználatában
nyújtottak segítséget a szomszédos népeknek. E vonatkozásban nagyobb figyelmet érdemelnek a 811. évi események, amikor a magyar egységek Eszak- Kelet-Bolgáriában Krum bolgár fejedelmet segítették az I. Nikéforos bizánci császár elleni ütközetben. Igaz ugyan, hogy a görög források „avar” szövetségesekről írnak, de a későbbi bolgár híradások „Égre”, ,yegre”, „Ugre” nevű népről, azaz ’magyarok’-ról szólnak. Az avarok részvétele ebben az ütközetben kérdéses, mivel az ütközet váratlan volt, csak hat napig tartott s az avarok ebben az időben már messze nyugaton (Pannóniában) tartózkodtak. S ebben a helyzetben a bolgároknak csak a közelben, az Al-Duna északi területein szállásozó nép, a magyarok nyújthattak segítséget. És ezzel kapcsolatban emlékeznünk kell arra is, hogy húsz évvel később, 834-836-ban az Al-Dunánál ismét a magyarok - az Oüggroi, Oünnoi, Tóürkoi - voltak a bolgárok szövetségesei a bizánciak elleni harcban. Megítélésem szerint a lengyel Wegier (’magyar’) és a magyar lengyel (’Polonus’) népnevek nyelvtörténeti tanulságai is figyelmet érdemelnek. Az a tény ugyanis, hogy mindkét névben az eredeti orrhangú (o- > e; ill. e) megőrződött, arról vall, hogy e két nép e nevekkel még a 10. század közepe előtt megismerkedett. Nevezetesen akkor, amikor magyar eleink egy része a Kárpátok észak-keleti területein a szláv Ledene törzs szomszédságában huzamosabb ideig tartózkodott. Dinasztikus vagy katonai kapcsolatok révén ugyanis ez a két név nem honosodhatott volna meg. Feltűnhetett a T. Olvasónak, hogy régészeti emlékekről nem esett szó. Ennek magyarázata abban van, hogy a régebbi magyar régészeti leleteken a magyarok neve nem fordult elő, ugyanakkor idézett tanulmányaim vezérfonalaként a magyarok népneve szerepel. A régészeti ásatások során azonban újabban örvendetesen rovásírásos emlékek is előkerültek, ilyen például a szarvasi tűtartó felirata (9. század eleje), amelyben Vékony Gábor olvasata szerint négyszer az Üngür szó is szerepel, de ennek jelentése ’ördög, démon’ és nincs összefüggésben a magyarokra ráértett Ogre/i népnévvel.121 Meglepetésként hatott, hogy noha a latin nyelvű forrásokban igen sok hivatkozást találunk az avarokra (avarok, hunok, ...) és a régészek is sok Kárpát-medencei avar lelőhelyet feltártak, ugyanakkor a magyar toponímiában ez a gazdagság nem tükröződik, ugyanis ezideig egyetlen régebbi „avar” helynévről van tudomásunk: 1485. Awarfewlde (Zala vm.). Ezzel összefüggésben Erdélyi István (1986) az avar eredetű helynevekről azt írja, hogy „érdekes módon az avar korból alig maradt fenn helynevünk, vagy nem tudjuk őket a sok régi helynévből kielemezni” (72). Ez annál is inkább feltűnő, mivel a szomszédos (lengyel, cseh, osztrák, szlovén, horvát) népeknél több Obr- ’avar’ földrajzi név ismert. Mi ennek a magyarázata? És végezetül valószínűnek kell mondanunk, hogy magyar eleinknek egy része a kelet-nyugati irányú népmozgalmakban - csatlakozó vagy legyőzött elemként - résztvett. Erre elsősorban a nyugati forrásokban feltárt 8-9. századi Onger, Ungarns, Hungarius, Hunger, Wanger személynevek (731/736., 761., 784-812., 797-809) alapján következtetünk. De ha azt is figyelembe vesszük, hogy e személyek egy része már bizonyos társadalmi rangot is elért (presbiter, szerzetes, földbirtokos, sáfár) - és beilleszkedésükre és társadalmi felzárkózásukra 40-80 évet számítunk -, akkor e nyugati területeken való megjelenésük már a 7. század közepére vagy második felére tehető. Újból 118
