Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Lászlóffy Csaba: Az álom kormányozhatósága - hát még az ember!
LÁSZLÓFFY CSABA Az álom kormányozhatósága - hát még az ember! „Maholnap úgy bánnak vele, mint egy közönséges lókupeccel. Vagy egyenesen hazaárulóvá avanzsálják!” ...Vay Józsefné sebesen csukná be bíbor fedelű naplóját; de észreveszi, hogy valami belopta magát az aranyszélű lapok közé. Egy tollpihe. Kézbe veszi. Selymes. Ingerültsége mintha alábbhagyna kissé. Nem úgy, mint féijeurának valahol. A haragvó Vay-mellkas csak most hörög igazán; a magányra ítélt feleség meg van róla győződve. A fekete ruhás ágens urak szerint a vére nem hagyja nyugodni Józsefet. A konok Vay-vérL. Az asszony tekintete a megbámult képmásokra esik: a falon csupa feszes tartású, meredt szemű, kardos, tolldíszes férfiú. Különösen a fejedelem embere: Munkács kapitánya tűnik riasztónak dölyfós, szúrós tekintetével. Mikor először járt a kastélyban, még leánykorában, libabőrös lett tőle a háta a lépcsőkanyarban; az urának ezt sohasem merte bevallani. Amilyen kicsi ember, éppolyan bors-természetű. Hogy mekkorákat tud ugrani a pádimentu- mon! A legutóbbi farsangon is ő tanította a nemesi ivadékokat az ugrós magyar „matskatáncra”, most megint az a divat. Az egyik Bánfly cimbalmozta mellé a nótát. Akár egy rajzolat, kint olyan a táj ma. Ilyenkor, téli reggeleken, várta őket a szán; ő átellenben ült, a nagyobbik gyermek a bakon, a kicsi az ölében, apjuk meg tréfával óvta néha-néha a méla tekintetű „mamácskát” az elálmosodástól. Ezen az őszön valahogy oly megfoghatatlanul prózaivá lett minden. „Nem kell hozzá fukar szeles idő, hogy komor, rossz kedvűvé váljak - folytatja gondolatban a naplóírást. - A gyermekek a nagyszülőknél, Jóska pedig!... Nem csoda, ha annyira magányosak és ridegek befűtött kandalló mellett is a szobák. Esténként tekergetem a fonalat gomolyagba (az ügyefogyott cselédlány ugyancsak buzgólkodik velem); ha jól halad a munka, hamarosan az összetűrt vászon darabokban gyönyörködhetek...”, Valamelyik nap a sógorasszonyától hozta haza a szán. Nagyon setét volt már, s a lovak egy mély árokba futottak; a szán addig csúszott-farolt, míg felfordult. Az inas idejében leugrott róla, de úrnője néhány pillanatra elveszítette az eszméletét... Egyik ijedtség a másik után. A nagyobb a József elmaradása otthonról. Mikor utoljára látták, egy asztalnál ült valahol G.-ban (egy betlehemes gyermek hosszú, lebegő ősz hajjal és szakállal veres sapkában kukkantott be a fogadóba); vele szemközt egy katonatiszt ült osztrák uniformisban. Fel volt bérelve nyilván, hogy fölhergelje a consiliarius urat, addig gúnyolódjék vele, amíg a sértésre adandó elégtétel el nem kerülhető. Afelbújtó 1068
