Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1997 / 10. szám - Eörsi László: Felkelő csoportok harcai Budapesten 1956-ban

miniszterelnök tiltakozása hiúsította meg. Természetesen a Corvin köziek harci sikereihez hozzájárultak a közvetlen környezetükben lévő Vili. és IX. kerületi felkelők, beleértve a Kilián laktanya fegyvereseit is. A VIII. kerületben kiemelkedő jelentőségre tett szert a Práter utcai általános iskolában berendezkedett csoport Ö. Nagy János és Lassan György parancsnoka alatt. Ez volt valószínűleg a legnépesebb felkelő-bázis. Ezen kívül még a környéken tevékenykedett a Vajdahunyad utcai egység (parancsnok: Kiss Károly honvéd és Jánoki Attila) és a Kisfaludy utcai két csoport (parancsnokok: Kasza János és Fáncsik György, anyagellenőr). Elvileg ezek az egységek is a Corvin parancsnoksága alá tartoztak, valójában azonban - különösen a forradalom első időszakában - bár kölcsönösen biztosították egymást, és egyeztették a jelszavaikat, egymástól függetlenül tevékenykedtek. Ugyanez volt a helyzet a

IX. kerületi csoportoknál is, de a két kerület felkelői között - bár gyakran harcoltak együtt - a rendelkezésünkre álló adatok szerint semmilyen egyeztetés nem történt.

A Corvin közben október 26-ig, amíg a felkelők Iván Kovács László gödi munkást ismerték el parancsnokuknak, teljesen spontán módon jöttek-men- tek a fegyveresek, és a vezetőik is gyakran cserélődtek. Ezután viszont már szervezettebbé vált a Corvin közi csoport működése. Ekkoriban kerültek oda a Pongrátz fivérek is, akik rövid időn belül vezető szerepet vívtak ki maguknak.

A corvinisták képviselői még a tűzszüneti határozat előtt tárgyalásba bocsátkoztak a „barikád túlsó oldalával”. A szovjet főparancsnokság és a BM képviselője rá akarta bírni a felkelőket fegyverletételre szabad elvonulás fejében. A corvinista vezetők azonban 10 pontos ellenkövetelést fogalmaztak meg, ebből az is kiderült, hogy Nagy Imre helyett Veres Péter írót tartották legalkalmasabbnak egy új ideiglenes kormány megalakítására. (Nagy Imre ebben az időben más csoportoknál sem volt népszerű, részint a statárium-rendelet, másrészt a Szabad-Európa ellene irányuló kampánya folytán.)

A fegyverszüneti tárgyalásokban a felkelő-csoportok közül a Corvin közieknek kitüntetett szerep jutott. Számos alkalommal, különböző helyszíneken értekeztek a politikai, a honvédségi, a rendőrségi vezetőkkel önállóan (a Práter utcaikat is képviselve), vagy más egységek küldötteivel együtt. A pártközpontban tárgyalva az MDP vezetőivel szembenálló felek közös nyilatkozatot hoztak létre: ők elismerik a Nagy Imre-kormányt, a felhívást közzéteszik a rádióban. Mivel ez elmaradt, a fegyverletételre sem került sor. A felkelők túlnyomó része egyetértett abban, hogy a szovjet csapatok budapesti kivonásáig nem adják ki kezükből a fegyvert, de ennek megtörténte után a katonákkal és a rendőrökkel együtt közreműködnek a rend helyreállításában. A Corvin közben azonban ekkorra már Iván Kováccsal szemben kialakult egy befolyásos csoport, amelyet a Pongrátz testvérek, Antalóczy Sándor orvos és Bornemissza Tibor egyetemi tanársegéd vezettek. Ok árulást gyanítva még a kivonuló szovjet csapatok biztosításában sem voltak hajlandóak közreműködni. A konfliktus később még éleződött a Corvin vezetésén belül, mivel Pongrátzék lassanként mindenkiben árulót láttak. Maiéter Pál ezredest, a „Kilián legendás parancsnokát” első számú közellenségnek tartották, Iván Kovács viszont méltónak vélte őt honvédelmi miniszterségre. Pongrátzék azt szerették volna, ha ezt a tisztséget Márton András ezredes, a Zrínyi Katonai

1057