Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 10. szám - Gál Péter: Ufarszin; Emberfia; En Gedi (versek)
GÁL PÉTER Ufarszin Attól rettegek, hogy megöllek hajnalban, amikor a betegek is halnak A földbesüppedt alkonyaiban a révült kerten át az ismerős úton osonok orvul majd kapudtól házadig, mint a farkas, ha süt a telihold Szobádba lépek és csak bámulom Hogy tapad még a múlt itt meg ott Az ágyad mellé ülök és lesem; a hátadon, -akár a vízbefúlt, ha felveti a hab- hogy alszol, karod a fejeden Előbb csak nézlek; magamban rajzolom madonna arcod Mélyén még szunnyad az iszony De látom és habzsolom már telhetetlen, látványom mindjárt hogy torzítja el hogyan lesz nemsokára összerendezetlen És felriadsz Nem Még mindig nem hiszed Úgy véled mindez szédület, az álmod folytatása csak De most a tested hajlata egy rémült rándulásba fagy Kelnél már, szöknél kifelé, de visszatart a vétked Végzeted mint szörnyű kórterem zárul köréd, fejed felett a rettegés lázgörbéivel A pánik kifolyik a padló hasadékain Alattad rémálmod bortócsáiba az angyal bemártja forró ujjait s feletted a falon a MÉNÉ TEKEL rádvigyorog 1038
