Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Varga Imre: Ezer órán
túráját vélem benne, de nem azt találom. Levélke a rovatvezetőtől: „Verseidet leadtam, de - sajnos - visszakaptam. Nem értem. És végtelenül sajnálom. Barátsággal: Sz. L. „Három versem kézirata. No arrafelé se nézek, amíg be nem hívnak. Ami visszakerült hozzám, küldöm a szívesebb lapoknak. (Visszaemlékszem, hogy álom-esszémet megcsonkítva akarták közölni. Nem értesítettek róla, a korrektúra már kész volt, olvasta előtte az egész szerkesztőség, ami nem szokásos, mindegyikük mással érvel, zavaros ügy. Elhozom az írást. Már akkor elment a kedvem, hogy ilyen helyre bármit is küldjék. De ha szépen kérik, elcsábulok. Fortyog még bennem az eset, de engedem, hadd fújja el az idő.) Telefon a falubéli kályhásnak, jönne el megnézni, mi a füstölés oka. Holnap dél tájban, ígéri, idenéz. A koplalás harminchetedik napja. (A tavalyinál már egy nappal hosszabb.) A kölcsön szobamérleg 47 kilót mutat. Tizenöt-tizenhat kilóval vagyok könnyebb, mint hamvazószerdán. Hála az égnek, nem fáradok. Ha a fát baltáztam odafent a kertben (a kivágott dió gallyait aprítottam nagy lendülettel, meghajolva), s amikor hirtelenül felálltam, kissé megtántorodtam. Tudatosabban! Lassítok. Belülről, egész a mindenség pereméig érően végzem a mozdulatokat, légzéssel összehangolva, összpontosítva. Már nem is én vagyok, csak a munka. Ami megtörténik általam. Nem én végzem, csak szemlélője vagyok. Legyen így vasárnapig, amikor letelik a negyvenedik nap. Számolgatom, ha hozzátoldanék még negyven órát, éppen ezerre telne (vagyis fogyna; gyönge tréfa járja) a koplalás. Vagyis legkésőbb kedden végetvetek a böjtnek, akkor lesz - alighanem - a törés napja is. Ezer óra. Szép kerek szám. (Hamvazószerdától húsvétig 46 nap.) Az éjszaka kezdetén éberség, a légzésre összpontosítok, fel-feltörő ábrándok, képek, tervek, emlékek, megint a légzés, s megint a lélek bugyborgása. Fölkelek, és valami hibbant belső indításra recepteket olvasok a csömörig, amitől a felzaklatott képzelet méginkább fólkavarja az elme mélyeit. Haj- nalodik már, amikor álomba hullok, s ahhoz képest időben. márc. 29. ébredek. Teljes tisztálkodás. Most derülnek ki takargatott bűneim a vízzel kimosódó galacsinok formájában. Hiába köptem ki tegnap az összerágott pirított mandulát, valami mégis bélbe került. Talán a citromlevet sem szűrtem meg eléggé, vagy éppen a hordóskáposztáét. Bűnbánat, mert semmi értelme nem volt. Gyöngeség. Ádám ivadéka vagyok. Nem érdemiem meg a paradicsomot (még konzervben sem). De talán csak a lehámlott, elhasznált szövetek. De azok nem ilyen bűnösek, sötétek. Könyvtárlátogatás. Inkább hozok, mint viszek, ez is a mostani tartásomra, a gyűjtögetésre, kérésre, fölhalmozásra jellemző. Krúdy, filozófia (Platón, Nietzsche, Szent Tamás), dokumentumok. Sok is már ez így. Egy mondaton, a csenden is megélhetek. Mit kéne még megtanulnom? Minden bennem van, sőt túl sok is. Úgy viselkedem megint, mintha a tudás mennyiség lenne, s nem pedig állapot. Életmód. Még magokat is vásárolok. A káposztafélék mindjárt földbe kerülnek. íróasztalt csináltatok. Az eladott helyére. Az asztalost nem találom ott990
