Életünk, 1997 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1997 / 9. szám - Hegyi Béla: Kopasz a dombon IV.
mindenki! Vállára kapta kendőjét, elöl a sarkait, a lupéval együtt, összefogta, másik kezével fölmarkolta a fényképeket, s egy szál pendelyben, posztópapucsban máris szaladt át a szomszédba.- Liska mama! Liska mama! - kiáltozta. Átrohant a kerten, ki az utcára, a szomszéd kertkaput belökve verdesett tovább. A gesztenyefánál elgyöngült - a szív még ott van. Tekla - Karcsi véset- tel -, nekidőlt a fának, hosszú fekete haja rátapadt a fára, s védte a hóeséstől... Tarkóját hozzányomta a szívhez, hajáról kétoldalt csörgött a hóié. Az ablaküvegen át látta Liska mama magas, szikár alakját, fekete kendős fejét. Az asszony most oldalt fordult, észrevette őt, és sietve ajtót nyitott:- Tekla, lelkem, mi történt? Gyere be gyorsan, megfázol. Jó meleg volt bent, duruzsolt a tűz, a kályhán forrt a víz.- Éppen ebédet főzök. Babfőzeléket csülökkel. Szereted? Mert adok szívesen.- Nem, nem. Nézze ezt meg maga is - a fényképet és a lupét az asztalra csapta, a sárga- és fehérrépák, zellerek, petrezselyemkupacok közé, s kendője sarkával az orrát dörzsölgette. Liska mama a kötényébe törölte kezét, föltette szemüvegét, és figyelmesen vizsgálgatni kezdte a képeket:- Honnét valók ezek?- Egy amerikai képeslapból. Ötvenhatos... Babrálgatta a lupét, ide-oda forgatta, illesztgette a helyes távolságot keresve a szeme, a lencse és a fényképek között, s végül sikerült is az élességet megtalálni. Aprólékosan végignézte a fotókat, cserélgette őket, visszavisszatért egyhez-egyhez, s fólsikoltott:- Te jó Isten! Hát ez Tériké meg az édesapád!- Biztos?- No hát még kérdezed? Ki ismerte volna jobban őket, ha nem én?- És ezt, ezt a másikat fölismeri? - mutatott Tekla a tányérsapkás alakra.- Nem, lelkem. Ki az? - erőltette szemét az asszony. - Te tudod?- Hát a Karesz.- Szentséges Szűz Mária! Aki itten lő rájuk? Még egyszer kézbe vette, szeméhez közelítette, idegesen gyűrögette a képet, s az asztalra ejtette. Lekapta kendőjét, megtörölte az arcát:- És most mi lesz?- A babája vagyok, de még nem a felesége.- Ez a szerencséd, lelkem. Ez a szerencséd. Tekla a hasához kapott, tenyerét rajta hagyta, simogatta a kis domborulatot.- De gyerekem lesz tőle! Liska mama elképedt, dadogni kezdett, s hogy visszanyerje lélekjelenlétét, lehuppant Tekla mellé a hokedlira:- Komolyan mondod, lelkem? Komolyan?- Hát persze, hogy komolyan, Liska mama - zokogta, s az asszony vállára hajtotta fejét. - Hát már érzem. Liska mama kendőjével a lány könnytől ázott arcát szárítgatta, s halkan, de biztatóan mondta:- Akkor is, kislányom, élet! Új élet az, lelkem... 40 962
