Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Erdődy Edit: Vathy Zsuzsa: Itt a szépséget nézzük
citáló fehérruhás angyalok is a keserű irónia szólamát eró'sítik, a felidézett élethelyzetek végletes reménytelenségének és az idézett sorok transzcendens emelkedettségének egymásban való tükröztetésével. Lehet-e isteni rendelés egy ilyen, kínokkal és gyötrelmekkel teli sors? A szöveg nézó'pont- és hangnemváltásai elsősorban a kérdés abszurditását hangsúlyozzák. Mégis, a történet végkicsengése azt sugallja, hogy Osztos Erzsébet sorsa épp példaértéke következtében válik értelmessé. A belőle sugárzó erkölcsi erő emeli példává, mely része a nagy történelmi példatárnak is, tehát megőrzendő, áthagyományoz an - dó az utókor számára. Osztos Erzsébet életútját napjainkig vezeti el az elbeszélő - s hangsúlyozza, hogy a történetnek nincs még vége. Ezt a fonalat veszi fel, legalábbis ami a kronológiát illeti, a harmadik kisregény, a Macska mirtusszal. Alig-for- mált, a banalitásig egyszerű próza Pálma, alias Bovary Emma története. Banális a történet is - azaz, voltaképp nincs is történet. Allásmizériák, apró, köznapi gondok, szerelmi bonyodalmak, felbomló és kötendő házasságok, távlattalanság és érzelmi zűrzavar. Életkép, környezetrajz és állapotrajz tehát, annak a talajvesztésnek, elbizonytalanodásnak, egzisztenciális ellehetetlenülésnek a rajza, amely a kilencvenes évek egyik jellegzetes, uralkodó közérzet-formájaként is leírható. Pálma nem epikus hős - mint ahogy az az első kisregény főszereplője, akit a szerző akarattal ruházott fel, akinek története és sorsa is van. Nem is történelem tragikus hőse vagy áldozata, mint Osztos Erzsébet. Pálmának, a kilencvenes évek asszonyának nincs sorsa, akarata - nem küzd és nem cselekszik. Amint a korábbi, biztonságosnak és védettnek látszó élet keretei elenyésznek, Pálma lelkileg összeomlik. Kínozza a távlattalanság, a jövőhiány, de a jósnő praktikus válasza, mely lényegében arra biztatja, hogy vegye kezébe saját sorsát, kielégítetlenül hagyja, jobban megfelel számára a hosszú, boldog élet illúziója, mellyel a rutin-horoszkóp kecsegteti. Ezen a ponton Pálma helyzete, pontosabban helyzetének átmenetisége általánosíthatóvá és példázatossá kerekedik az olvasó előtt! Ez akkor is így van, ha az elbeszélő valóban a flaubert - „impassibilité”, a szenvtelen, tárgyilagos tónus, az epikus anyagtól való szigorú távolságtartás szabályai szerint alakítja a történetet. A kötet egységére utaló alcím különös hangsúlyt ad az időrendiségnek: az elbeszélt események ideje a századelőtől napjainkig húzódik, általuk belát- hatóvá válik a teljes XX. század s benne a XX. századi magyar történelem. Az egyén, azaz Vathy Zsuzsa hősnői azonban nem a történelemmel állnak szemben, hanem magával a sorssal, sőt: Sorssal - még akkor is, ha ez olykor történelmi események alakját veszi magára. Ezért is válnak rendkívüli jelentőségűvé mindegyik kisregényben az álmok, melyek nemcsak a félelmek, szorongások, vágyak kivetüléseiként, hanem a rettegett vagy vágyott jövő jelzéseiként is értelmezhetők. Az utolsó kisregény - egy folyamat utolsó állomásaként - nem csak a teljes, megélt sors és elmondható epikus történet elvesztését, hanem az Éden - transzcendentális világkép - elvesztését is példázza. A főhősnő szavai közvetlenül is erre utalnak: JPálma sóhajtott, a purgatóriumról beszélt, ez jutott nekünk, nem a paradicsom, mondta, itt nincs szenvedés, de igazi boldogság sem, valójában azonban nem erre gondolt. Pálmának nem jelennek meg álmában fehérruhás angyalok, hogy az isteni rendelésről beszéljenek. Nincs 907