Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Egri Zsolt: A lét nyoma - Szabó T. Anna verseskötetéről
EGRI ZSOLT A lét nyoma SZABÓ T. ANNA VERSESKÖTETÉRÖL Hálátlan feladat a költőé: mindig újra és újra meg kell fogalmaznia önmagát, a környezetéhez való viszonyát, és mindig úgy tenni, mintha először, szűzi szemekkel látna, és a megfogalmazások soha nem volt szavak csodájaként tömének fel belőle. Különösen fiatal művészekkel szemben működik ez az elvárás. Szabó T. Anna ennek nem tesz eleget: áttetsző számára az ártatlanság képtelen igénye. Felismeri, hogy a világ minden zeg-zugát bejárták már, minden idol ledőlt, s hogy értelmetlen az új előnyben részesítése, mert az csak a régi lerombolásából sarjadhat. Költői alapélményének, A madárlépte hó című kötetének ez az ezredvégi gondolat a zsinórmértéke. Verseit igyekezett a kötetbe rendezéskor úgy megszerkeszteni, hogy tükrözzék a fenti felismerést: az Úgy írni verset című alkotásával kezdődően részletesen megfogalmazza és számbaveszi mindazon közhelyeket, amelyek uralják tudatunkat; minthogy a semmi hűvös szele fújja szét a világot, nem marad semmi egyéb bizonyosság, mint az én és tehetetlen képzelete, amely körbepász- tázza a környezetét (A vers születése). Ugyan vágyakozik, jobban szeretné, ha nem kellene a szavak bozótjába vágni hiábavalóan, ha nem kellene ebben a létben léteznünk, és Alant boldogok lehetnénk; ám ez a vágy semmi egyéb, mint szerény óhaj. Máshová kívánja magát, mert kiszolgáltatott, tehetetlen, mert tét nélküli semmiségek uralják a lelkét, de hogy hová kívánkozik, az pontosan nem körvonalazódik. Szabó T. Anna transzcendens utáni vágyakozása természetesen nemcsak a költőé, hanem mindannyiunké. Ezt a kétségtelen igazságot alapul véve visszalép a fent vázolt diagnózis elé, sorraveszi az ember lehetőségeit, alternatív megoldáson töri a fejét. A kiinduló, arkhimédészi pont az én: ebből gondolja újra a helyzetet olyan módon, hogy keresi a világban a kitörési pontokat; passzív figyelme alkotó aktivitásba fordul a további versciklusokban. Az első kézenfekvő áttörési pont a másik ember, akivel közösen osztozik jelenünk bújában, akire szüksége van, mert a sűrűsödő sötétségben / nem tarthat semmi ébren / csak hajad fenyőillata. E költeménynek szükségszerűen élményalapúak: a szeretet ugyanis csak megélhető, nem helyettesítheti azt semmiféle tudati aktus, mert a ráció örökké mögötte kullog a szeretet megtapasztalásának. Gondolati formákat keresett, és mindjárt a szeretetre bukkant: ez a szál azonban a versek témájában nem folytatódik hangsúlyosan, mert a szellemi kiút marad lényeges. S a tudat szemszögéből az együtt vagyunk élménye végzetesen ideiglenes: a háttérben halkan üt az óra. A Te más87
