Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 9. szám - Határ Győző: Színház
ziójának megalkotásáról, amelyet az emberi neuron működéstani behatárolt- ságára alapítottam.9 Joggal szegezhetné a mellemnek valaki a kérdést - hiszen azóta annyi minden történt a neurobiológia laboratóriumaiban csakúgy, mint a művészetek műhelyeiben - vajon hogy változott-e „esztétikám”? Vagy még mindig osztom tételes zsengéimet a művészetek „fajlagos eszközeiről”: igen vagy sem...?! így még sarokba szorítva nem voltam. „Esztétikám”? Ösztönösen, homályosan haj aztam csupán, váltig az előttem heverő' építőkövekből építkeztem. Térdet-fejet hajtani a bölcselet e két nagy fejezete előtt el nem mulasztottam, de sem az esztétika, sem az etika érdeklődésem fókuszába nem került. Csak mulatni tudtam az ellenreformáció ájtat-áradozásán, amely a templomok mennyezetére felfesteni, a szószékről hosszan ecsetelni a „Teremtés Felülmúlhatatlan Szépségét” a világért el nem mulasztottam volna; Bernardin de Sain-Pierre deista filozófus kegyes szólamait juttatja eszembe „az Isteni Bölcsesség gondoskodásáról, Aki a narancsot gerezdes szerkezetűre - az emberi kezet ujjakkal felszerelve kivált alkalmasnak teremtette arra, hogy a hámozott narancsot gerezdről-gerezdre bontogassa” (mi szép is, az Isteni Bölcsesség részéről, hogy ebből a majmot sem rekesztette ki). Jómagam inkább Schopenahuer látomását fogadtam el, a természet mérhetetlen kegyetlenségéről, a bioszféra irgalmatlan önfelzabálásáról a Nagy Tápkörben, s ha ebben holmi istenség is kompromittálja magát - úgy nem annyira Véghetetlen Jóságával, mint inkább kolosszális szadizmusával szúrja ki szememet. Régről meggyőződésem, hogy a multiverzumban az esztétika érvénytelen, a csillagközi űrben közremunkáló moráliák nincsenek.10 Olyan erők köpülnek a világban, amelyek végeredményét sem a neo-nou- veau-k, sem a poszt-poszt-poszí-ok halmozásával utolérni nem lehet. Műnemek tűnnek el, új művészetek tűnnek elő- és robbannak ránk protuberanciáikkal; meglehet, hogy a magam ifjonti kategóriái a művészetek „fajlagos eszközeiről” - azok is, cseppfolyós állapotban ott Totyognak a többivel a „világszellem” hegeli kondérjában. Már nem vagyok annyira vaskalapos; nem bánom, ha a zene „fest”, a festészet „irodalmizál”, az irodalom „zenél”; és nagy sietve, amíg még lehet, szerencsét is kívánnék e kísérletekhez, ha mind e próbálkozások nem mozognának a múlt század romantikus művészetfelfogásainak paradigmáiban. Nem e paradigmák dőltek meg: a művészetek alatt indult meg a föld; és ebben a földindulásban nem tudom, hogy magam is, hajbakapásokon-hízó posztavantgarddal meg a megcsontosodott őskonzervatívokkal együtt, egy- gyurmaragacsba - nem leszünk-e zárványok csupán a Nagy Berágódás tektonikus feküiben; rég elfelejtett bogár-fosszíliák a borostyánban, amelyek kitinhéj-házát az ultramikroszkóp alatt egy késő nemzedék fogja kibontani. 878
