Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 9. szám - G. Komoróczy Emőke: A "jel"-típusú avantgárd újraéledése és alakváltása a XX. század második felében

költészet jelene és jövője) érdekli leginkább. Meghódítandó szép leánynak tekinti a Múzsát, és magát a Nyelvet is. A 60-as évek végén - nyilván költői ujjgyakorlatként, no meg azért is, hogy minél mélyebben behatolhasson a francia nyelv titkaiba - René Char rendkívül összetett, intellektualizált költészetének fordításába kezdett. E munka során döbbent rá arra, hogy egy és ugyanazon szöveg sokféleképp értelmezhető. 1971-ben megjelent kötetében ('Vendégszövegek) a Chartól idézójelesen átemelt, több aspektusból megközelített versrészletek elegyednek a saját fantáziája által teremtett kép- elemekkel, gondolattöredékekkel („szórt szavaim összeállnak íme szöveggé”). O is él a látható nyelvi eszközökkel, s a „csend” poétikájával (üresen hagyott féloldalak - oldalak, mozaikosan elszórt betűsorok, különféle tipográfiai jelzések, stb.). A „szövegbokrok” úgy hatnak, mint a szabadon széthintett rózsák a pusztán („fájdalom és összeomlás után szigetvilág szavunk epret kínál nektek mit a halál hangafiives mezőiről hoz”). Fonetikai-fonológiai effektusokkal, olykor illogikus szófacsarásokkal és grammatikai inkongruenciákkal dúsított szövegformálás-módja játékos lebegtetéssel szabadítja fel bennünk a nyelvi konvenciók szétrobbantásának örömét. ,A versírás egy földöntúli nászvilág meghódítása (...) de még mennyire-nagyon az élethez kötődik”.

Kísérletező kedve az évek során még inkább fokozódik. 1984-es kötete ('Vendégszövegek 2,3) a kreatív képvers-formák rendkívüli variabilitásával tűnik fel. A bevezető - szinte hagyományosan szövegszerű - vers ars poétikaként is értelmezhető: „Te emberközpontú szókártolás (...) nyersen terítem eléd a gyapjút (...) már nem félek attól, hogy nyelvem elfakul”. Felbontja-fel- lazítja a szavakat, újszerű konstellációba (szövedékekbe) állítja őket. Maga a „vendégszöveg” kifejezés is (amelynek eredetileg nyelvészeti, szórványemlékekkel kapcsolatos jelentése volt) az irodalmi montázs jelölésére az ő szóhasználatában vált ismertté, sőt mára már kodifikálódott. Népdal-reminiszcenciáktól a históriás énekekből átvett stílusfordulatokon át a Petőfi- Kassák-József Attila-Weöres-Szentkuthy, illetve az E. Pound T. S. Eliot, R. Char alkotásaira visszautaló szövegmontázsokig a legkülönbözőbb elemek „illeszkednek” itt szerves egésszé, egy alkotói koncepció részelemeiként felbontva és újjáteremtve a szövegvilág koherenciáját. A kötetszerkezet spirális ívelésű: a látható nyelvi munkák bujócska-szerűen hol előtérbe, hol háttérbe kerülnek; végül azok lesznek túlsúlyban. Ugyanakkor a szövegnek nála mindvégig önálló funkciója van; gondolati síkját inkább megemelik, mintsem felbontják a dinamikus betűformák, szópiramisok, térkép-részletek (netán bélyegsorok), újság-betétek, számhalmazok, a technikai és a tárgyi világ kellékei (forgótárcsák-lendkerekek-térkonstrukciók s egyéb konstruktivista alakzatok). A verbális és képzőművészeti effektusok összjátékával egyszerre „bombázza” a befogadó egész érzékelési mechanizmusát, a vizualitás végső határáig tágítva a verstestet.

A 80-as évek derekán aztán ismét új utakra indult: a fonikus költészet eszközrendszerének kísérleti meghódítását tűzte ki célul; majd technikai segédeszközként a számítógépet is a költészet szolgálatába állította. Legújabb kötete (Múzsával vagy múzsa nélkül? 1992) tipográfiailag gondosan megtervezett, látványelemekkel tagolt, képversekkel díszített autonóm műalkotás, ugyanakkor alapos elméleti felkészültségre valló tudományos munka. Szakszerűen veszi számba a vizuális és a fonikus költészet

862