Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 1. szám - Jász Attila: John Donne dünnyögései - szubjektív közelítés, azaz levél Vasadi Péternek A viola hatalmáról

res-szöveg, akár a versek, az a személyesség, az „ahogy én tudom” személyessége. Ahogy a tanulmány felvezetésének végén elmeséled, az uszodából kijövet egy nyárfa alatt telepszel le. Tavasz van és oldaltáskádban ott lapulnak a Weöres Sándorról szóló jegyzetek.

Egyszer nekem is elmeséltél egy uszodás sztorit. Azt mondtad, az úszás a legfontosabb testedzés, mert nem csak a testet, a lelket is felfrissíti. Azt mondtad, az ember a vízbe „beleprüszkölheti” napi gondjait, problémáit. A víz egy ilyen elem. Elementáris. Az öreg nők meg hadd riadozzanak a prüszkölésem- től, mondtad közel hetvenévesen. Azóta majd minden nap eszembe jut az uszodában. De akkor is gyakran, amikor könyveidet lapozgatom, mert ugyanezt a kortalan gesztust, a finom humort érzem bennük, amely nagyon közel esik a legkomolyabb dolgokhoz. Szeretem, ahogy nyitó és záró tételmondataidban megütöd a hangot, azt a hangot, amit korábban John Donne-inak neveztem, azt a hangot, amit utóbb „uszodainak”. Szeretem, ahogy megszólítasz verseidben: „Válj még azzal a nagy csönddel”. És ne haragudj a Donne-ozás miatt, talán másképp is lehetett volna. Ez adódott.

Szeretettel gondol Rád: Jász Attila

82