Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Hargitai József: Rónai Béla: Mint cseppben a tenger
sodrásával, amely elnyelni és eltemetni készül őket, a megszenvedve felismert igazság és az életösztön által hajtva küzdeni a mocsok ellen a fennmaradásért, az életért, megőrizve az emberi tartást és önérzetet, s hogy végülis sikerüljön visszatérni, hazajutni Magyarországra. Egy részüknek sikerül. Ok sem mesebeli hősök, hanem a nép egyszerű fiai, akiket a sors a történelem országújára sodort, ezer és ezer kilométeren át ide-oda hányt-vetett, és akik örültek, hogy a legázolt remények romjai fölött a puszta életüket meg tudják menteni. A könyv olvasója tájékozott a történelmi eseményekben, s jól tudja, hogy mi történt a ’40-es évek Európájában, Németországban, Magyarországon. A szerző utalásai tévedhetetlen biztonsággal igazítják útba az olvasót, és nem kell részletmagyarázatokba bocsátkoznia. Helyette azt írja meg, amit más nem tud, amit személyesen saját maga tapasztalt meg. A bejárt utat nem egyedül tette meg. Bajtársaival halálos elcsigázottsággal rótták Németország útjain a kilométerek ezreit megpróbáltatásaik egyik színhelyétől a másikig. Egy hidegvacsoráért jutott hozzá a szerző egy korabeli térképhez. A könyvbe ennek másolata került bele, s ezen piros nyíl jelzi hányattatásuk, pokoljárásuk útvonalait. Sorstársait ragadta el mellőle a halál, emberfeletti szenvedés, járványok tizedelték soraikat, idegen földben, jeltelen sírban nyugszanak, befedte emléküket a feledés, egy részüket - hála a szerzőnek - név szerint is megörökítette ez a könyv. Rónai Béla leghőbb vágya volt - s a magára szabott feladatot maradéktalanul sikerült is teljesítenie - a történelmet „belülnézet- ben” ábrázolni. Nemcsak igaz Szita Lászlónak ezzel kapcsolatos észrevétele a szerző művéről, hanem nagyon megrázó is: „Nagyon nagy jelentőségű írásnak tartom azért is, mert az alulról felfelé tekintő, a sárba, szennybe, nélkülözésbe, tetük és bolhák közé taposott ezrek szemével láttatja, érzékelteti a háború borzalmait. A könyv másik lektorának, Szépe György nyelvészprofesszornak egy találó megállapítására támaszkodva - s azt a magam és az olvasó számára továbbgondolva - szeretném a szerző művének legfontosabb üzenetét összegezni. Rónai Béla visszaemlékezését át meg átszövik megélt-megszenvedett tapasztalatai. Ezek tárgyszerű, indulatoktól mentes rekonstruálásával nemcsak a valóságábrázolás hitelességéről győzi meg olvasóit, hanem megrendítő hatást is kelt bennük. A katarzis olyan pozitív emóciókat ébreszt az emberi lélekben, amelyek könyvének mondanivalójával együtt a tanulság levonására, a saját álláspont kialakítására inspirálják: „Soha többé háborút, soha többé hasonló iszonyatos embertelenséget!” Ez a „Mint a cseppben a tengerinek kőbe véshető mementója is lehet. Rónai Béla nemcsak könyvének mondanivalójával, hanem - és ez a legtermészetesebb - stílusával is hatni akar az olvasóra. Ezért tudatosan választotta meg közlendőinek hű kifejezésére azt a stiláris eszközkészletet, amely erre alkalmas. Jó ízléssel és gyakorlott írói felkészültséggel kerülte el a patetikus stílus buktatóit, de távol áll tőle - a dokumentatív prózát művelők olyan gyakori jellemző sajátossága - a szikár és száraz előadói forma is. A mostanában oly gyakran emlegetett „oral history” műfajához jól illik az élőbeszéd lendületét követő leíró- és elbeszélő művészet. így tudja mondanivalóját hatásosan tolmácsolni. Ezért könyvében végig arra törekedett, hogy közölni valóit egyértelműen, ugyanakkor érzékletesen fogalmazza meg. Stí810
