Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Mesterházi Károly: A honfoglaló magyarok és a régészet

55-64 éves asszony (12. sír), és egy 39-48 év közötti (10. sír). E két idősebb asszony férjei lehettek az idős férfiak, közülük az egyik 63-72 éves volt az embertani meghatározás szerint (8. sír), a másik senilis korú (13. sír, 70 év körül). A legegyszerűbb rekonstrukció szerint két férfi (testvérek?) és feleségeik nyitották a temetőt, ők az első nemzedék. A második nemzedéket fiúgyermekeik közül három és azok feleségei képviselik. A harmadik nemzedékhez két gyermek tartozik. Abashalmi 2. sz. temető tehát korántsem kiscsalád nyugvó helye, hanem együtt temetkező és éppen ezért feltehetően együtt is élő háromgenerációs nagycsalád, de ebből a fajtából mégis a kisebb létszámú. A családtagok viszonylag alacsony létszáma (valójában éppen ez az általános) arra utalhat, hogy a második nemzedéktől már a fiúgyermekek sem mind maradtak együtt a szülőkkel, a lányok meg szinte bizonyosan más családokhoz kerültek el feleségnek. A második generáció gyermekei a 950-es években kezdtek csak megszületni. Ekkor azonban megszűnt a temető. Ez lehet önkéntes felhagyás is, de inkább erőszakos áttelepítésre gyanakodhatunk, mert temetők sora járt hasonló módon véget. Közösségünk a Bodrogközben megtelepült harcos réteghez tartozhatott, melyekkel együtt távozhatott a környékről.

Rekonstrukciónk természetesen csak egy a lehetségesek közül. Ha volnának megbízható természettudományos vizsgálataink, melyek pl. az idős párok összetartozása, egyidejűsége ellen szólnak, talán más lenne a generációk szerinti megoszlás. A lényegen persze ez sem változtatna. A bashalmi 2. temető három generációja akkor is biztos maradna, hiszen a legfiatalabb sírok közé egy kisgyerek tartozik, s a legidősebbek közé egy nagyapa korú férfi. Mindez az első két generáció idejére esik. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a kiscsalád nem lehet háromgenerációs, mert az csak is a szülőket és a házasulatlan gyermekeiket foglalja magába (2 generáció), akkor az elemzett közösség a nagyszülők-szülők-unokák korcsoportjaival legkézenfekvőbben három generációs nagycsaládot ad ki. Extrém helyzetben persze előfordulhat, hogy a kiscsalád is három generációs, pl. ha a férjezetlen lány szül. Ilyen azonban a korai középkorban, főleg az erősen patriarchális honfoglaló közösségekben nem eshetett meg.

A mindennapi élet sokszínűsége azonban a régészeti jelenségekben nem mindig tükröződik. Azt mondhatnánk, a régész egy pillanatfelvételt lát. Ha végiggondoljuk, hányféleképpen alakult egy-egy család sorsa, és végülis mi alakította ki az utolsó képet róla, ami aztán a temetőben rögzült, nem biztos, hogy rábukkanunk a családi történésekre, eseményekre. Szinte bizonyos, hogy a korán megözvegyült férfit vagy asszonyt a család vagy a közösség megházasította. Nyugati forrásokban számos esetben olvashatunk ilyen esetekről. Amikor és ahol a levirátus szokása tovább élt a 11. században is, ott az özvegy asszony valamelyik sógorának háznépéhez került. Talán éppen ezt a szokást tilalmazta István király törvénye, az özvegyasszonyok kényszerházasságát. A beházasodott, és megözvegyült férfi újra nősülvén, új családot alapított. Gyerekeit az új asszony nevelte. így a temetkezésekben aligha tűnnek fel a csonka családok. A házasulatlan felnőtt gyerek is csak akkor maradt a családban, ha testi hibája vagy szellemi fogyatékossága miatt nem kapott társat. Ilyen esetekben léphet fel, hogy a családi sírsorokban vagy sírcsoportokban három vagy több felnőtt mellett találjuk meg a kisgyerekeket, akik

777