Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 8. szám - Molnár Gergely: Orgoványi napló (részlet)
Gáborné Tormási Erzsébet és Tikos Imréné Tormási Mária, s ezek vezénylete alatt sok szép szőke és barna lány meg menyecske. Pucolták a halat, kopasztották a tyúkokat, és szabdalták a borjút paprikásnak; némely része, az öregebbje még ott is hált, restellvén hazamenni a vaksötétben a tanyájára. Én is odamentem Szeleihez szerdán estefelé, mert éppen hallottam Izsákon - Berti fiamat vittem a fülöpszállási állomásra, a húsvéti szünidőre volt idehaza a most a győri ágyúgyárban lévő katonai főreáliskolából -, igen, jövet hallottam Izsákon, hogy készen van már a törvény a kék pénz devalvációjáról; be kell vinni, felét le fogják bélyegezni, s forgalomban marad, a másik bent fogott feléről pedig állami kötelezvényt adnak a tulajdonosnak, mely után 4% kamatot fog kapni. Megette a fene a világot! Már hónapok óta gyűjtötte mindenki a kék pénzt, azt hívén, hogy se a posta által, se a Károlyikormány által kibocsátott fehér pénz nem marad meg, hanem csak a régi, az Osztrák-Magyar Bank által kibocsátott kék. Ezt gyűjtögette minden termelő, tele vannak a zsebek és a titkos helyek ropogós ezresekkel. Most már „Kittek neki!” Izsákon már minden bolt, még a szövetkezet is be van csukva, a bankok a lebélyegzésig beszüntették működésüket, mert persze most már mindenki szabadulni akar a veszélyben levő kék pénzétől, és megvenné tán még a tyúk- ganét is. Azért szaladtam el Szeleihez, a szövetkezet főpénztárosához, hogy elnökként megolvassam: a szövetkezet készpénzéből mennyi a kék, és mennyi a postapénz. Szelei komám boros volt egy kicsit, mert már reggel óta gyüttek- mentek a vendégek, és mint magyaros házigazda, traktálta őket. A nagy borissza másodbíró, Olasz Sándor természetesen ott volt, meg Dinka is, az öreg kortes. Szelei az ő fáradhatatlan és utolérhetetlen lábain hol ideruccant, hol amott tűnt föl. Dohányszita és bor kitéve a módos vendég elé. Rövid kis poharazgatás után hazamentem, merthogy este is volt már. Csütörtökön délre el is készült a nagyszerű ebéd: a sárga tyúkhúsleves, a finom, paprikás halleves (ez csak a választottaknak szólt), azután jött a színtelen főtt tyúkhús, melyből az erő már belefőtt a levesbe - paradicsommártással; hagytam, hogy a mellettem ülő izsáki plebánus, Kiss Gábor atya csak hadd tőtözködjék belőle kedvére. Azután jött az omlós boíjúpaprikás... Mondta is Gábor atya: - Te igön büdös kutya, mé’ nem mondtad ezt neköm előre! - Azután a hártyás túrós rétes - puffadt mákos testvérével; végül a pulykasült, mely a százados szokás alapján büszkén tart számot rá, hogy az első felköszöntő az ő megjelenésével vegye kezdetét. Mi azonban elsiettük egy kissé a dolgot. Már a kevés táperejű és színtelen tyúkhús felhozatalánál elmondta Eördögh Tibor főjegyző a mondanivalóját. Sietett, hogy senki emberfia meg ne előzze Orgovány gazdaközönsége és gazdafiai felmagasztalásában, kikben oly tündöklő módon nyilvánult meg a vitézség és a honszeretet. Rá nézve immár - folytatta - öröm és boldogság, hogy itt lakhat. Hogyha szárnyai lehetnének, mint a galambnak, elrepülne, és meg se állna Kókáig, ahol a jegyzői lakban megpillantotta az eget, vagy tán Nagyenyedig, ahol a 16. században gyulafalvi, mikefalvi és bobornyáki Eördögh András kapitány, az ő őse először feltűnt. Egy kicsit veri a szeg a komámat, mert a diktatúra idejében a május elsejei 718
