Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 8. szám - Molnár Gergely: Orgoványi napló (részlet)

be Schmidték az utcán, s ott-ahol összefogdosott zsidókat és nem zsidókat, s olyan cifrán bántak el velük, hogy például az egyiknek levágott tökét a másikkal megetették. Azt is beszélte valamelyikük, hogy tanúja volt annak, amikor két zsidót kísértek be. Épp egy baka jött ki a klozetből, s a nyomorult zsidónak ki kellett nyalnia a baka seggét a röhögő katonák előtt. Schmidt pedig - mint mondják - csak jár, jár a nyomorult behurcoltak között, mint a szimatoló vizsla, s a markában levő késsel hol ennek, hol annak szúr a szemébe.

Huszár Károly miniszterelnök Kecskeméten igaz értelemben tárgyalta a „keresztény” jelszót. Erre valaki közbevágott, hogy „ne erről beszéljen, hanem arról, hogy mi lesz a zsidókkal”, Huszár meg azt felelte, nem az a fő, hogy mi lesz a zsidókkal, hanem hogy mi lesz elszakadt véreinkkel. Prónay István volt miniszterelnök, mostani hadügyi miniszter is úgy értelmezte a „keresztény” jelszót, hogy teljenek meg a templomok ájtatoskodókkal, s a szívek krisztusi erényekkel.

De azért én mégis látok valamit, amit vajha távol tartana összeomlott hazánktól és erkölcsileg oly mélyre süllyedt népünktől az Isten! A felekezetek harcát. Úgy sejtem innen, a messzi és csendes távolból, mintha a „keresztény” jelszó mögött klerikális tendenciák lappangnának. Tegnap olvasom éppen lapomban, a Budapesti Hírlapban, hogy Kutas Bálintot, a törökszentmiklósi reformátusok nagyvigyázatú lelkipásztorát, a belmisszió kiváló kezelőjét letartóztatták, és a Budapest-vidéki ügyészség fogházába szállították. Bűne - a lap rövid megjegyzése szerint - az volt, hogy egy képviselőtestületi ülésen, még december havában, az ugyanott jelen levő apátplébános előtt azt mondta, hogy a „keresztény” jelszó nem sokat ér. Nem tudom, hogyan mondhatta, de úgy hiszem, igaz értelmében fogta fel ezt a szép szót.

Ám Tóth Imre, a mi plébánosunk meg azt mondta, mikor jöttünk ki a március 15-i iskolai gyerekünnepélyről, hogy nem úgy kell már köszönni: Isten áldja meg vagy Kézit csókolom, hanem keresztény módon: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Nem szóltam rá semmit, csak a mögöttem álló Kozma Ilona tanítónő jegyezte meg: - Azért keresztények vagyunk ám, ha nem úgy köszönünk is!

Igen, ünnep délelőttjén alkalmi imát és beszédet mondtam a templomban. Mindössze 58-an voltak jelen. A gazdák közül csak a jó magyar Tikos Marci és a kiveszőiéiben levő régi kortesek utolsó jellegzetes alakja, Dinka János. Sallangos acskó, veretes pipa; nyomában folyton agár kucorog. A régi jó világban két ízben juttatta diadalra a nagy politikus és újságszerkesztő (az Egyetértésé), Csávolszky Lajos ingatag ügyét. De torok is van ám ott - meg gyomor meg ész is. Boldogult Beke István orgoványi birtokost és érsekcsanádi lelkészt juttatta utoljára a honatyák tisztes székébe. S a sziszifuszi küzdelem után benyújtott költségszámlájában ilyen tételek valának: 1. Egy malacot levágtam = 100 korona. 2. Egy ezüstkanál elveszett = 100 korona. 3. „Isten éltesse!” = 100 korona. Pedig mit ért akkor száz korona! De van is ám Dinka komámnak szép 90 hold földje, meg a legjobb bort termő helye egy kunhalmon, az Arpás-düllőben.

Délután 3-kor pedig megtartottuk a még csütörtökön, a piacon kidobolta- tott emlékünnepélyt a régi iskolában. Jelen lehetett mintegy 130-150 felnőtt. Arról beszéltem, hogy mit változtatott meg és mit hozott nekünk 1848. március 15-e. Előtte a Himnuszt, utána a Szózatot énekeltük el, Horvát Sándor,

716