Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Zoltán András: A magyar-szláv érintkezések kezdetei és fázisai
4. Az indoeurópai nyelvcsaládon belül a szláv nyelvek a balti nyelvekhez (litván, lett, óporosz) állnak a legközelebb, ezek közül is a balti nyelvek nyugati ágához, amelyet a már kihalt, csak nyelvemlékekből ismert óporosz képvisel. A szláv alapnyelv, az ó'sszláv ezek szerint később különült el a nyugatbaltitól, mint a nyugatbalti a keletbaltitól (litván, lett). Ilyen értelemben az ősszláv a rendkívül archaikus balti ág leánynyelvének tekinthető'. A nyugatbalti és az ó'sszláv elkülönülését a Kr. e. VII. századra teszik (V. V. Martynov), bár a szlávok és a baltiak egész ismert történetük során mindvégig egymás szomszédságában éltek, így öröklött közös vonásaik mellett újabb keletűeket is kifejleszthettek. Mindenesetre éles különbség a két nyelv között még sokáig nem lehetett, mert nem sikerült kimutatni régi szláv jövevényszavakat a baltiban és viszont.Valószínű, hogy a balti és a szláv még a Kr. u. első századokban is egymásba átmenő nyelvjárások láncolatát alkotta a Balti-tengertől a Kárpátok északi lejtőiig, amely terület déli részén, a Visztula felső folyásától a Dnyeper középső folyásáig terjedő viszonylag keskeny sávon alakul ki a Kr. u. V-VI. század fordulójára az a nyelv, amelyet ősszlávnak nevezhetünk, mert már markánsan különbözött a baltitól. A szlávok tehát mint önálló nép viszonylag későn jelennek meg a történelem színpadán; első biztos említésük az írott forrásokban a VI. százd közepéről való (Iordanes). A Kr. u. 500 körül kezdődő szláv expanzió okait sokan valamiféle demográfiai robbanásban látják, mert míg például a germán népek e korban gyakran teljesen megváltoztatták székhelyeiket, a szlávok eredeti lakóhelyeiket megtartva az új területeket népszaporulati feleslegükkel szállták meg (K. Horálek, Bevezetés a szláv nyelvtudományba. Bp. 1967, 45). A szlávok azonban a VI-VII. század folyamán olyan hatalmas területeket szálltak meg viszonylag rövid idő alatt az Elba és a Don, Novgorod környéke és a Pelloponészosz között, hogy erre a demográfiai robbanás önmagában aligha szolgálhat magyarázatul. Lehet, hogy éppen a szláv nyelv belső fejlődése ad erre a kérdésre elfogadhatóbb magyarázatot. Az ősszláv ugyanis számos olyan innovációval különül el a konzervatívabb baltitól, amely arra utal, hogy a szláv expanzió annak köszönhető, hogy a szlávok viszonylag rövid idő alatt nagy létszámú, eredetileg nem szlávul, hanem különböző, részben ismeretlen nyelven beszélő népességet asszimiláltak. Ennek következtében a szláv szótagstruktúra messzemenő egyszerűsödésnek indult: az ereszkedő diftongusok monoftongizálódtak (au >u, ei > í, ai > e), ennek következtében - rendszerbeli disszimilációval - az egykori indoeurópai és balti fi-ból y lett, a szóvégi mássalhangzók lekoptak, a mássalhangzócsoportok a szó belsejében is egyszerűsödtek, a magánhangzó + n, m kapcsolatokból <?, <} nazális magánhangzók alakultak ki, végső soron az ősszlávból olyan nyelv lett, amely csak nyílt, vagyis magánhangzóra végződő szótagokból állt. Ez a primitív szótagstruktúra (gondoljunk a gyermeknyelvi, csupa nyílt szótagokból álló mama, papa, baba, dada szavakra) egyúttal rendkívül alkalmassá tette a szlávot arra, hogy mindenütt, ahol elterjedt, közvetítő nyelvvé váljék, afféle közép- és kelet-európai lingua franca-vá, amely egyrészt könnyen elsajátítható, másrészt beszélői a térség összes országában jelen vannak és nyelvi közvetítőként alkalmazhatók. A szlávok VI-VII. századi széttelepülése (1. a mellékelt vázlatot) ter638
