Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében
felbukkanó tűzcsiholó, mely korban is közvetlen előzménye lehet a morva központokban és Mosaburg/Zalaváron megjelenő' példányoknak. Hasonlóan gyakran tették a férfiak tarsolyukba az összecsukható borotvát, amelynek pengéjét vagy (1) négyszögletes, széles, nagyméretű, vagy (2) trapéz alakú, kisebb méretű vaslemez tok védte. Egyértelműen nyugati használati tárgy, pipere-eszköz, ezért is feltűnő', hogy a nyugati határzónában Oberpfalz, Oberfranken és a Felsó'-Dunavölgy temetőiben jóval ritkábban került sírba, mint Mosaburg/Zalavár környékén. Ugyancsak gyakori a morva településagglomerációkban (Mikulcice, Staré Mesto, Breclav-Pohansko, stb.) és környékükön, míg a Dunától északra eső' Kisalfóldön és a dalmát tengerparton ismét ritkább jelenség. Feltűnő', hogy a „falusias” temetőkben a borotva általában az átlagosan gazdag férfisírokban jelenik meg, a települési agglomerációkban és közvetlen környékükön azonban a sarkantyús, fegyveres sírok egyik szokásos kiséró' lelete. A borotva tehát ezeken a helyeken hozzátartozott a harcos, „testó'r”-réteg, az alakuló kora feudális nemesség tagjainak toilette- készletéhez, a borotvált arc talán a társadalmi rangjelzés egyik formája lehetett. A borotva Pannóniában az avar kor végi sírokban még nem jelent meg, csak a Pribina letelepedése után (840 k.) nyitott új temetők jellemzője; annyit tehát biztosan állíthatunk, hogy a 9. század második felében volt használatban. Figyelemre méltó, hogy a fenőkő, ez az egyszerű használati tárgy vidékenként változva mennyire egyenetlen módon került a férfiak tarsolyába. A Felsó'-Dunavölgyben elvétve fordult elő', a Morva-medencében sem sokkal gyakoribb - de akkor gazdag, fegyveres sírokban valamivel gyakoribb, de még mindig ritka a Kisalföld északi felében is, részben már a magyar honfoglalás utáni időké nyúló temetkezésekben. Ezzel szemben a Mosaburg/Zalavár környéki férfi sírokban kimondottan gyakorinak mondható. A regionális különbségek oka ma még nem teljesen világos, talán még az avar korba visszanyúló tradiciók munkáltak. Mint a mindennapok nélkülözhetetlen szerszáma, gyakori tárgy a tarsolyban a vasár is, amely azonban egyszerű formája miatt typokronológiai elemzésre nem alkalmas. A Karoling-kori temetőkben eléggé elterjedt szokás volt késő' római pénzt a sírba, főként a férfiak tarsolyába tenni. A pénz már az avar kori sírokban is gyakori „melléklet”, s valószínűleg ez a gyakorlat folytatódik a Karoling időszakban is. Ebben a korban azonban aligha kötődik még a pénz sírba tétele a halotti ,obulus’ adásának szokásához; ez bizonyíthatóan csak a pénzforgalom megindulásával, az önálló pénzveréssel jelentkezik. A köznép felső, katonáskodó rétegének és a nemeseknek a sírjaiban gyakori viseleti tárgy a sarkantyú. Ezeket felerősítési módjuk alapján több típusba sorolhatjuk. A csatos szíjbefogós sarkantyú garnitúra (azaz a sarkantyúpámak és a felerősítést biztosító szíjazat csatja, szíjvége és bújtatója) Mosaburg/Zalavár közelebbi és tágabb környékén elterjedt sarkantyútípus. Az egyik legszebb, ún. madáralakú szíjvéggel díszített, ezüstberakásos garnitúra Zalavár-Vár- szigeten, egy 15-16 éves fiú lábainál került elő. Szerényebb kivitelű változataira Zalaszabar-Borjúállás sziget, Zalavár-Rezes, Garabonc-falu lelőhelyeken, s már a század elején egy „Somogy megye”-i lelőhelyen bukkantak rá. 626
