Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6-7. szám - MILLECENTENÁRIUMI MELLÉKLETÜNK - Szőke Béla Miklós: A karoling-kori Kárpát-medence a régészet tükrében

A fegyverzet egy másik jellegzetes darabja volt az ún. szakállas (= a nyelet megnyújtott lapocskákkal védő) harci balta (Bartaxt, bradatice -- Dostál féle

I. típus). Ez a baltatípus Morvaországban a leggyakoribb, a Dunától északra fekvő Kisalföldön és a Cseh-medencében sem ritka - ezért is vélték egyes kutatók ezt a fegyverfajtát jellegzetesen morva típusnak - újabban azonban bebizonyosodott, hogy a Felső-Dunavölgyben is az egyik leginkább használt fegyverfajta, s feltűnően gyakran a sarkantyúval eltemetett harcosok fegyvere volt, míg sem Lengyelország déli területein, sem a Kárpát-medence egyéb vidékein, a kutatások felélénkülése ellenére sem kerültek elő számottevő mennyiségben (így pl. a Dunántúlon csak Garaboncon és Sopronkőhidán találtak még ilyen baltát, földrajzi helyzete alapján azonban utóbbi inkább már a felső-dunavölgyi régióhoz tartozott). Megjegyzésre érdemes, hogy a Pannóniái Karoling-kori temetőkben egyébként is ritkaságszámba megy a balta: mindössze Zalaszabar-Borjúállás szigeten volt még egy példány. Az I. típusú balta keltezésénél megegyeznek a kutatók abban, hogy ez a fegyvertípus a 8. század közepe táján tűnt fel és 1000 táján - újabb vélemények szerint inkább a 10. század első felében, legkésőbb közepén szűnt meg. A megjelenés időpontjának meghatározásához szívesen idézik a sziráki (Nógrád m.) temető egyik sírját, ahol laposindás díszítésű, aranyozott bronz öntött övgamitúrával együtt került elő egy ilyen balta. Ez a temető azonban éppen azzal tűnik ki a késő avar temetők közül, hogy sok sírja (így a baltát tartalmazó is) az avar kor végi fázisba helyezhető. Ennek ismeretében pedig már világos, miért nem lóg ki abból a sorból, melyet a Blatnica, Gajáry, Veiké Hoste és a többi, avar kor végi temetőből (legújabban Söjtör egyik sírjából is) származó balták alkotnak, amelyeket már mások is a 9. század első felére kelteztek. Ha ugyanis e dátumnál korábbi időpontban kialakult volna már az I. típus, valószínűleg szélesebb ismertségre tett volna szert, miként idősebb testvérei, a II. (ún. Schmalaxt) és III. (ún. Breitaxt) típusba sorolt baltaformák. Az I. típus minden valószínűség szerint a II. és III. típusok előnyeit egyesítő hibrid változat, mely - a legkorábbi előfordulások alapján - valószínűleg a Duna feletti Kisalföldön és a Morava völgyében alakult ki, s leginkább itt is használták, olyannyira, hogy pl. a dalmát tengerpart temetőibe már el se jutott, ott csak a

II. és III. típus ismert. Az I. típus legdélibb előfordulása a Dráva jobb partján fekvő Medvedicka (Medvegy) lelőhely, ahol korai Karoling, az ún. Tassilo-ke- hely stílusában díszített tűzaranyozású szíjvéggel együtt volt egy sírban.

A Karoling birodalomban is csak a 8. században, annak is inkább a második felében elteijedő, a köpüs felerősítés alsó végénél két oldalt kis háromszög alakú vaslemezzel ellátott szárnyas lándzsák főként a Felső-Dunavölgyben terjedtek el, de megjelentek az avar kor végi (pl. Dévényújfalu, Söjtör) és a korai Karoling kori temetőkben (nagyobb számban Sopronkőhidán, Keszthely- Fenékpusztán) is. Feltűnő módon a század második feléből biztosan keltezhető darab már nem ismert, holott a 10. században is még (vagy már újra) a nyugatról eredő fegyverzet részét alkották.

A Kárpát-medencében a 7. század után újra a 9. század elején, a frank- avar háborúk idejében tűntek fel újra a köpüs felerősítésű nyílhegyek, egyre inkább kiszorítva a használatból a nyéltüskés nomád típusokat. Ez a leggyakoribb fegyver, amit a Kárpát-medence Karoling kori temetőiben a férfiak

609