Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 1. szám - Kovács István: "Virágroncs, kőlevél" - Rózsa Endre ötvennegyedik születésnapjára
KOVÁCS ISTVÁN „Virágroncs, kőlevél” RÓZSA ENDRE ÖTVENNEGYEDIK SZÜLETÉSNAPJÁRA Hidegre sírják mélyüket a fák Ágaik mellkasában a végső levél verdes Az égbolt buzalkeresztes Erőterében fémcseppként rezeg egy madár. Alant plakát, majd éhesen csattogó félszárnyával az üres szélbe markol Esőt locsog az alkony, egyazon pocsolyában fillér s csillag dereng. (...) ...elmentél barátom. (Fillér és Csillag) Nézem Rózsa Endre személyes ajánló sorait a Szomjúság örökmécsesei című kötetben — a dedikálás kitöltendő lapkeretében. Az aláírás dátuma: 1990 március 20. Kossuth születésnapja. Olyanok a bal kézzel rótt betűk, mintha aranyművesként véste volna őket. Erezni bennük a megtorpanás és folytatás lélegzetvételeit. Akrónikaírók tollahegyéről sorjázhattak így a szavak, ilyen fegyelmezett érzékenységgel. Néhány évvel azelőtt szanatóriumba zárt gyermekkorom egyik elvarázsolt kastélyában, az ötös pavilonban voltam gyakori tanúja talpraállása napi öt-, tíz-, százpróbájának. És akaraterejének pörölyével szét- porlasztotta az agyérelzáró kőtömböt. Míg aztán évek múltán azt nem mondta egy lengyel kortársa nyomán: „... nagyon fáradt vagyok, leírhatatlanul kimerült...” A romjaiból 1956 után óvatos lassúsággal épülgető Eötvös Kollégium hagyományos költői estjén néztem vele farkasszemet először - 1965 áprilisában. Látni persze azelőtt is nemegyszer láttam őt, mint fölöttem járó diáktársat, s tudtam róla, hogy költő. Az irodalomra azonban ekkor még engem, az 1848/49- es szabadságharc rabját, legfeljebb Leiningen Westerburg Károly aradi börtönlevelei emlékeztettek... Több verset olvasott fel akkor, ott. Köztük az Ősz, 1964-et, amely - szerkesztői óvás miatt - csak Őszi vázlatok címmel jelenhetett meg hat évvel később bemutatkozó kötetében, a Kavicsszüretben. Hangjára nem emlékszem már, mert mintha fényéveket elnyelő szeme sugározta volna a verseket. A 53
