Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván: "Söréttel terített le vízilovat"
gatartás maga is egy sajátos (bár jellegéből adódóan inkább pszichológiai) világkép. Az előbb idézett tanulmányából való következő megállapítása is: Jtevés igazi esszével találkozni manapság. ” Mi lehet az oka annak, hogy jxz esszé ritka jómadár”? Meg kell jegyezzem: én általában csak az irodalmi esszéről beszélek, arról a kísérletező, sokszor tematikailag is nehezen behatárolható, néha már szinte naplószerű, meditativ jellegű, máskor pamfletszerűén szabadszájú, személyes élményeket is fel-felvillantó szubjektív írásműről, ami a társadalom- tudományi, filozófiai kérdésektől kezdve az irodalmi-művészeti kérdésekig bármit felölelhet - sokszor egyazon formai-gondolati képződményen belül. Sajnos, az írói-gondolkodói szabadságnak ezzel a kimeríthetetlen lehetőségével manapság valóban kevesen élnek. Hogy miért? Talán túlságosan felerősödött a művészetek és az irodalom egzakt vizsgálhatóságának a mítosza. Illetve túlságosan leértékelődött a kreatív szellem önfeledt (de azért nem minden felelősségtudat nélkül való) csapongásának sokszor értékzavart okozó, de új szempontokat is gyakran felvillantó látszólagos szabadossága. Nem sikk már jómadárnak” lenni. Érteni kell a világot. Vagy siránkozni az érthetétlenségén. Kíváncsiskodni, vizsgálódni, matatni, keresgélni - inkompetenciát jelez. Fábri Zoltán szlovákiai magyar író, publicista, kritikus, esszéista vitathatatlan jelentőségű életművét halála óta nagy viták kísérik. Hizsnyai Zoltán szerint melyek ennek az életműnek a legvitathatóbb részei? Fábry jelentősége a korabeli csehszlovákiai magyar közéletben valóban vitathatatlan. A magyar, illetve az egyetemes szellemtörténetben azonban súlya elenyésző. Am a vita - aminek kiváltója voltam - elsősorban nem Fábry jelentősége, hanem az életmű egyes részeinek értéke körül bontakozott ki. Véleményem szerint Fábry Zoltán életművének legvitathatóbb (sőt - legalábbis literátori szemszögből nézvést - vitathatatlanul leggyengébb) részei azok, ahol az irodalomról szól. Márpedig Fábry majdnem mindig az irodalommal példálózva fejtette ki mindenkori aktuálpolitikai nézeteit. És fordítva: irodalomkritikáiban aktuálpolitikai állásfoglalásokat kért számon. Címével ennek a tendenciának ellentmondani látszik 1963-as Antisematizmus című hosszú írása, csakhogy ha beleolvasunk, láthatjuk Fábry szempontjai itt sem irodalmiak, ráadásul a vita során is sokszor fölidézett, bár - gyanítom - régi olvasmányélményként fólderengő, az emlékezet megszépítette művének tekintélyes részét a Kínai Kommunista Párt ideológiai bírálata alkotja. Ami a szellemi mélypontot jelenti Fábrynál, az a világháború előtti alkotói korszaka, amit később megtagadott ugyan, és önkritikát gyakorolt, de irodalomszemléletének mélyen irodalmiatlan gyökerei tovább éltek, s ha írásainak harcos ideologizmusa vesztett is élességéből, sőt a sémák feladására is több írásban felszólított, a gyakorlatban mindvégig képtelen volt elfogadni az irodalom öntörvényűségét. Ékes bizonyítéka ennek Harmadvirágzás című kritikagyűjteménye, ahol a sematizmus vámjával illetett szövegek ellenpólusaként lelkesen idézett pozitív példái sokszor a kipellengérezett részeleteknél is sematikusabbak voltak. 537
