Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 6-7. szám - Szalay Károly: Plinius halála (részlet)

készülődő Pomponianus szolgáinak segítségével bedörzsölték testét folyékony szappannal, s melegvizet locsolva rá, strigilissel levakarták testéről a kormot, a homokot és ezután a frigidariumba mentek. Hideg vízzel megpaskolta meg­perzselt arcát, bele-belemártózott - segítséggel — a hideg vizes medencébe, majd a tepidariumban a melegvízbe ereszkedett. Aliig, majd szája széléig. Be- húnyt szemmel átadta magát a fáradtságot és görcsöt oldó, meleg simogatás- nak. Pomponianus félrehúzódott, hogy ne zavarja, s a medence széléről áhítat­tal figyelték a kíváncsiskodók, s nagy-nagy békesség szállt rájuk Plinius csön­des, megfontolt mozdulatai és mozdulatlansága láttán. A szolgák savanykás vizes bort hoztak kérésére, és lesték minden kíván­ságát. Valóságos vallásos áhítattal övezték. Mint a csodát bámulták, ahogyan szájában tartja és nyelvével forgatja a hűs italt; ajkán kifehéredett az egész napos izgalom tikkadtsága, kicserepesedett a szája, fölrepedezett, szájpadlása és nyelve tapló száraz volt, sokáig csak öblögetett, azután mohón nyeldekelte az italt.- Szegény barátom! Elgyötörhetett az út. A te korodban! Senki sem te­hetett volna szemrehányást neked, ha honn ülsz és parancsnokaidat küldöd ki Misenumból földerítő útra!- Ugyan, ugyan, Pomponianus. Ha otthon várok a biztonságos flotta­kikötőben, abba betegszem bele, és most talán még fáradtabb és elgyötörtebb vagyok, mint így. Önvádaskodásaimra és gyávaságom miatti megalázott- ságomra pedig nem lett volna gyógyír. Aki gyávaságra született, az maradjon gyáva, aki nem, járja a neki előírt utat. Mert úgy kerek a világ. A görögök szerint a legtökéletesebb forma a gömb. Az élet pedig a halállal válik teljessé. Az élet értékét a halál adja meg. Aminek nem szakad vége, annak nincs értéke. Ezért nem ágaskodók már szenvedélyesen az életért, de nem keresem a halált sem.- Plinusom, igazad van. De tőled még sokat várunk. Áldásos tevékeny­séged több embernek hasznos mint bátor bravúroskodásaid.- Mindannyian a természet része vagyunk. A Világmindenség része. Végességünk alkotóeleme a végtelennek. Már ettől a gondolattól meg kellene nyugodnunk. Amíg viszont élek, kizáratom az örök végtelenségből. Ami nem más mint az égbolt és rajta az ezernyi csillag. A csillagok, Pomponianusom! A csillagok! Fölnézel az égre, látod a csillagokat, és arra gondolhatsz, hogy saját lelkedbe látsz bele. Mert Hipparkhosz, akit nem tudok eléggé dicsérni, ez a csudálatos tudós, káprázatos okfejtéssel kimutatta, hogy a csillagok lelkünk rokonai és lelkünk is része az égboltnak. Vannak csillagok, amelyek láthatóan mozognak, és olyanok is, amelyek állócsillag benyomását keltik. De tudd meg, állócsillag nincs, minden mozgásban van, mint ahogyan mozgás maga az élet.- Miként értelmezed vagy ha úgy tetszik, miként értékeled a halált? Plinius fóltápászkodott ültéből és megkérdezte:- Az izzasztó kamrát is fólfűtöttétek hajnalban? A megnyugtató válaszra karját nyújtotta, hogy segítsék ki a medencéből. Majd a frigidariumba totyogott, megmártózott a hideg vízben, és bőrét előre melegített durva vásznakkal megdörzsöltetve belemerült az átláthatatlanul sűrű, tejszínű, forró gőzpárába. Pomponianus ment utána.- Nem válaszoltál kérdésemre, uram! És a halál? 521

Next

/
Oldalképek
Tartalom