Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 6-7. szám - Szalay Károly: Plinius halála (részlet)
löd ki szemedből, délelőtt erőt gyűjtesz a munkához, délutánra elfáradsz az erőgyűjtéstől, este zabálsz, majd a gasztronómiai örömök okozta elpetyhüdést hevered ki. Hát nem érted még mindig, hogy az idő kincs, az ember egyetlen igazi kincse? Az elvesztegetett óra soha vissza nem fordul.- Atyám! Fortunata sem tért haza tegnap este! Plinius nem válaszolt. Láthatólag nem érdekelték a rabszolgaügyek, s ezért-e vagy másért, unokaöccse is hamar ad acta tette Fortunatát. Mivel írnokát elszalajtotta Herculaneumba, nem volt kinek lediktálnia az éjszaka begyűjtött gondolatokat, ezért leheveredett és olvasott. Közben bele- beleturkált a húga készítette vegyestálba. Plinia sikoltozására ébredt föl igazán. Föltápászkodott fekhelyéről s egyik szolgájára támaszkodva sarujában csattogva-totyogva, a magaslatra kapaszkodott, ahonnét húga integetett és kiáltozta, hogy rendkívüli látvány szemtanúja! Valóban. Neapolis irányába tekintve - az előttük púposodó domb fái eltakarták előlük a várost - fönn a magasban, a legmagasabb fátylazó felhők fölé emelkedve egy furcsa, szétterülő lombú pinea alakú felleg toronylott, törzse oly sűrűnek és szilárdnak tűnt, mintha valóban fából lenne, ám színe alulról fölfelé lassan, méltóságteljesen, hömpölyögve, gomolyogva változott, hófehérből szürkébe, szürkéből barnás-koszos feketébe. És az alulról fölfelé induló színhullámok szétterültek az irdatlanul nagy felhőpinea lombkoronájában.- Honnét tör föl az a fura képződmény? - kérdezte az öreg az unokaöccsét, aki a kiáltozásra ismét előkerült, egy Liviust tartva kezében - ki tudod következtetni?- Ahhoz föl kellene kapaszkodni a Misenum-fokra, vagy kihajózni a kikötőből a neapolisi öbölbe. Onnét bizonnyal jobban láthatnád atyám a furcsa jelenséget.- Nagyszerű gondolat! Kihajózunk! Intett a személyes szolgálatára rendelt tengerésznek, fusson le a hadikikötőbe, készítsenek föl egy liburnát, azt a legújabbat. Igen, a két- sorevezőst. Az a legfürgébb. A Gnaeus Pompeiust. Ez volt az egyetlen hajó a flottában, amelyet nem mitológiai alakról neveztek el, hanem a hajdanvolt római tengeri győztesről. Nemrég építették, könnyű, fordulékony, a régi illiriai liburnusok által kifejlesztett hajótípus legkorszerűbb változata. Plinius ezzel navigált a legszívesebben. Nem szerette a nehézkes, masszív, mélymerülésű, ám biztonságosabb vezérhajót. Hamarosan előállt két izmos szerecsen a gyaloghintóval. Még odakiáltott unokaöccsének: jön-e vele? Diktálni szeretne, meg ilyesmit egyhamar nem lát megint, az bizonyos! Az ifjút azonban nem kecsegtette a körmölés lehetősége s inkább maradt. Alig vitette magát az öreg néhány stadionnyit, még a kikötő előtt utolérte az írnok. Nem jutott el Herculaneumba, mert arról felől tömegek hömpölyögtek Puetoli felé, emberek egymást taposva, taszigálva az útról. Nem volt ereje ellenükben furakodni. És különben is. Összeakadt egy futárral, akit Rectina asszony környezetében ismert meg a múltkoijában, segélytkérő levelet hozott tőle Pliniusnak: a Vesuvius felől rettenetes hamuesőt fúj rájuk a szél, s távolból a hegy oldalán fények vilióznak; életveszélyben érzi magát. 516
