Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 5. szám - Fábián László: Rendszerváltás az építészetben
szőnyegekkel vastagon beborították; az ember undorodva fordul ki, mivel mindenünnen a mocsok sejlik. Ez a kastély nemhogy visszajutott volna eredeti tulajdonosához, hanem ilyen aljas ,pápák” telepedtek rá és teszik tönkre még azt is, amit a negyven esztendő épen meghagyott. Ilyen körülmények között nemhogy nem hiszem, hogy bármiféle törvénnyel elejét lehetne venni a gazemberségeknek, hanem éppenhogy tovább folyik a züllés. K. L: Az állampolgár ahogyan ráébredt, hogy neki fizetnie kell, méghozzá nem is akármilyen összeget azért, hogy lakjék, rájött arra is, hogy igényei vannak. Ha tehát ő maga épít magának, akkor már nem elegendő neki a panellakások komfortja. Ha meg tudja magának engedni, túllép rajta. Van jó példa a nyugati befektetők esetében is. Az Andrássy úton a Nationale Ne- derlanden az atlaszokkal megtámogatott bejáratot képzőművészek bevonásával állította helyre, beépítették a belső udvart is, karaktert adtak neki. Ez sem volt kifejezetten műemlék épület, de városképileg jelentős; a millenium tájékán vagy utána épült palotát példaszerűen állították helyre. Ok már tudták, nem nekik kell vezetniök a tervezők kezét. Jártam Európában olyan irodaházakban, ahol külön művészt bíztak meg a falakra kerülő festmények kiválasztásával. Föltételezhető, hogy ez a vadkapitalizmus nálunk is eljut majd egy olyan szintre, amikor a szelfmédmenek rájönnek, ők sem mindentudók. Csak kialakul valamiféle szokás és rend, és akkor ő sem akar majd giccses Ízlésével attól elütni. Hanem meg fog bízni szakembert a felszerelések, a használati tárgyak - beleértve a kávéskészletet is - kiválasztásával. Hosszú fejlődésnek az eredménye lesz ez, de reméljük, eljutunk ide. Nem vagyok olyan pesszimista. Abból kell kiindulni, aki pénzt fektet be az építésbe, a pénzéért a legjobbat akarja kapni. Velünk szemben, akik az épületet az elsőszámú értéknek tekintjük, a külföldi befektető úgy gondolkodik, hogy az épület eszköz. Régi cégemet, a KÖZTIt egy angol befektető meg akarta venni és lebontani, hogy újra fölépíthesse úgy, hogy ne három méteres belmagasságú irodák legyenek benne, hanem kettő negyvenes szállodai szobák, így egy emelettel többet tud fölhúzni. Az ő szemében az épület nem volt érték. Számos példát láttunk a Hungarhotels privatizációja kapcsán is, hogy a mi szemünkben komoly épület leértékelődik, ha nincs élettel megtöltve. Pénzhozó vállalkozás csak erre épülhet. Ezt az új szemléletet nekünk meg kell tanulnunk. Sokszor tehát nem az örökkévalóságnak dolgozunk, hanem egy meghatározott vállalkozásnak az eszközét hozzuk létre. Más, mint amikor egy kultikus vagy szemantikus épület megtervezése a feladat. J. L.: A kérdést egy másik szemszögből válaszolnám meg. Ki a felelős a történelem szemében a végeredményért. Az építtető vagy az építész? Nem kell nagyon messze mennünk. A magyar történelemben kell visszalapozni néhány oldalt. A magyar paneles építés története. Száz emberből kilencvenkilenc az építészt tartja felelősnek, azt a marhát, aki megtervezte. Pedig a magyar építésznek ebben a felelőssége nulla. A döntéshez ő oda sem jutott. Az építtető felelős érte, a magyar állam. A párt. Akik eldöntötték, hogy tízszintes lakóházakat kell építeni, mert hittek a kivitelező igazgatónak. Szerinte ugyanis az a gazdaságos ház, amikor a Boráros téren elindítjuk a toronydarut, és az Kecskemét főterén áll meg. Alul van négy sarka, meg fölöl van 472
