Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 4. szám - Farkas Zsolt: Irodalmon-inneni alak-zatok Kukorellynél

kategória: lehet nagyszerű művet írni pillanatok alatt, elsó' nekifutásra, és lehet hallatlan energiákat fektetni nagyon rossz művekbe. Kukorelly átírásait néha fölöslegesnek érzem (pl. Nem törődni bele65), néha érthetőnek és egy­szersmind érzékelhetőnek a veszteséget86. Jó stílusérzékű írónál - s ez bízvást állítható Kukorellyról - azonban rendszerint jól működik az efféle újraírás; már ahol szükséges, mert azért rengeteg szöveg elsó' változatban is úgy van megcsinálva, hogy ne lehessen belenyúlni. Amikor már szépek a hibák.. Amikor a helyes érdektelenné és a helytelen érdekessé válik. (Melyesség”) A (nyelvi) „helyesség” megtanítása mellesleg mindig a hatalmi diszkurzus szabályainak bevésése is. És ily módon lényegénél fogva janus-arcú fogalom. Egyrészt magában foglalja azokat az elemi szabályokat, amelyek megteremtik az egyáltalán való kommunikáció, a közös értés alapjait. Am ez a nagyon he­lyes helyességre törekvés elérhet egy olyan határt, ahol már megszűnik il­letékessége. Ahol már beavatkozás a gondolkodás szabadságába. Ez a határ nem húzható meg pontosan. A másik szabadságának korlátozása a nyelv közegében is zajlik. Kukorelly olyan korban nevelkedett, amikor ez mindennapi tapasztalat volt. Amikor azt mondták: ejnye, kisfiam, az úgy nem helyes, hogy azt mondod, Kovács úr; azt úgy mondjuk, hogy Kovács elvtárs. A nyelvben is megjelenő szabadságkor­látozások egyáltalán nem korlátozódtak a szűkén vett politikai diszkurzusra. A hetvenes években olyan hatalmi centrumok gyakoroltak ellenőrzést a ,he­lyes” költői beszédmódok felett, amelyek számára az újabb irodalom ma már közmegegyezés szerint is legnagyobb irodalmi teljesítményei egyszerűen iro­dalmon kívüliek, dilettánsak, helytelenek, rosszak. (Ezzel kapcsolatos Ku- korellynek az a számos alkalommal kifejtett meglátása, hogy a próza nagy, hetvenes évek végi felfutása is ennek köszönhető. A magyar irodalom addig vezető műnemét elsősorban egy meglehetősen szűkös esztétikájú, és melles­leg, kifulladt, viszont intézményesen annál erősebb múlt-századi-népies kli­entúra tartotta a kezében keményen, míg a számukra kevésbé fontos prózát nem ellenőrizték annyira - tehát ott szabadabban szólalhattak meg az új han­gok, indulhattak be a kísérletezések.) Kukorelly a politikai elnyomáson kívül megtapasztalta a költői megszólalásmód szabadságkorlátozásait is. Ilyen rendszerekben' szocializálódott, és megszenvedte a kirekesztési technikái­kat”67. Az ezek elleni küzdelem szinte természetszerűleg bele van írva stí­lusába. Első és második kötete viseli legláthatóbban ennek nyomait. Ezekben a legerősebb az a retorikai stratégia, amely a helyes és a helytelen szabályai­val foglalatoskodik. Az alaphang az irónia. Tehát egyáltalán nem a szabályok nem-tudásának naivitása, hanem megkérdőjelezésük, a rájuk vonatkozó re­flexiók nagyon is sokrétű, kifinomult rafinériája jellemzi ezt a költészetet. De - és ez is meghatározóan fontos jegye a Kukorelly-irodalomnak - a helyes/helytelen, bevett/kirekesztett harcait általában nem tematizálja, nem valamiféle diszkurzív vita referenciális fegyvereivel, hanem a szigorúan ön- referenciális poétika fegyvereivel vívja meg, a grammatika hadszínterén.68 400

Next

/
Oldalképek
Tartalom