Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 4. szám - Farkas Zsolt: Irodalmon-inneni alak-zatok Kukorellynél
szándék, a stiláris jellemzés kapcsolja őket ide.”20. Thomka: ,,[n]em konvencionális költői maniére-jének alapja a legkonvencionálisabb pesti beszédmodor.”21 Sneé: „Kukorelly láthatólag az élőbeszédet tartja a vers forrásának”. Verseiben megjelenik a pátosz is, „[o]tt rejlik szavaiban, gesztusaiban, elhallgatásaiban, egész irányultságában”, de ,,[a]mit lehet, megtesz elhárítására vagy legalább féken tartására. Hogy sűrűn poentíroz, láttuk már, de él a visszafokozás, a kicsinyítés eszközével is. Ismeri a köznapiságban lakozó erőt, mely könnyebben elragad, mint a ritkán átélhető kivételes pillanatok bármelyike.”22 Kukorelly írásai számos olyan jegyet hordoznak, amelyek csak a beszélt nyelvben fordulnak elő, illetve amelyek nem ,letisztázott” gondolatokat, élményeket vetnek papírra, hanem a gondolkodási vagy („külső/belső”) élményfolyamatot. „A forgalmi és a hogyhívják, a vezetői engedély meg a személyim ott volt a - jogosítvány, na! - a helyén, az egyik fiókban. ”,28 Az írás nevű technikai találmány, nemde, lehetővé tenné, hogy szépen kivárjuk, amíg eszünkbe jut a kérdéses szó, s aztán a lehető leggazdaságosabb formában leírjuk azt. Itt azonban olyan írásmódról van szó, amelyet nem a referenciális operacionalitás működtet, hanem amelyben folyamatosan felbukkannak a beszédszerűség „gazdaságtalan” alakzatai.24 Szinte emblematikus, hogy a fenti mondatban a „korrekt”, pontos hivatalos kifejezés („vezetői engedély”) megvan, de nem az kell, hanem ahogy normálisan mondani szoktuk (jogosítvány”). Számos olyan index26 fordul elő e szövegekben, amelyeket csak beszélt nyelvben használunk. ,Jía meghal valaki, akkor elrendezik a kezét. így, az is, azt ide, azt meg amúgy, rendezgetik. ”26 JLzzel a járással, ahogy / megyek, így mozog el a / bokám és a lábfejem.”27 Ezek az indexek nem ana- vagy kata- forák, pontos értelmezésükhöz nem állnak rendelkezésre információk: a deixis nem a szöveg egy más pontjára mutat. Kifelé mutat a szövegből, olyan kontextusra, amely extratextuális. Margócsy szerint „[e] költő úgy beszél verseiben, szó szerint, ahogy a mindennapi beszélgetés utcán, társaságban, ismerősök és ismeretlenek között nap mint nap, magától folyik - nem tisztítja, nem javítja, nem emeli föl nyelvét. Amindennapi beszéd hű imitációja”28 Szilágyi Márton ezzel szemben úgy látja, hogy „[a] Hekerle László nem szép, de érzékletes szavával - lestilizáltnak nevezhető szóválasztás és mondatszerkesztés lényege a nagyon finom eszközökkel megrajzolt hétköznapiság. Ez viszont éppúgy nem jelenti a prózaiságot, mint ahogy bármiféle parole2® jelenség imitációját sem. Valamifajta tudatos, finoman stilizált antiretorikusságról van inkább szó: Kukorelly lemondott a lírai megszólalás előfeltételeként működő költői retorikai pozíció stiláris regisztereiről.”30 Radnóti mindkét lehetőséggel számol: „Vajon stilizálja-e a henye és hányaveti mindennapi beszédmódot, vagy valóban az - ez a kérdés hozza zavarba az olvasót.”31 Én inkább Szilágyi nézetét osztom. Ahhoz kétség sem férhet, hogy Kukorelly egy az egyben felhasznál mindennapi, beszélt nyelvi, parole-elemeket, azt azonban túlzásnak érzem, hogy nyelvezete en bloc „a mindennapi beszéd hű imitációja” lenne. A henyeség és hányavetiség érdekes dolog, ugyanis rendkívül pontos tud lenni (ahogyan a kvázi-tautológiák, a redundanciák rendkívül ökonomikusak tudnak lenni) - amennyiben alapvetően fontos, hogy a „meghatározatlan tárgyiasságok”32, az „ábrázolt tárgyiasságok meghatározatlan helyei”33 meghatározatlanok marad396
