Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Bokányi Péter: A láthatón innen és túl
BOKÁNYI PÉTER A láthatón innen és túl „Olyan dolgokkal törődöm, amelyekről nem tudom, hogy fontosak-e valójában... megijedek a gondolattól, hogy valami örökre elveszett a számomra, ha most nem ragadom meg, és mégsem tudom, hogy mi az. Keresem azt a létet, ami nem csak eltűnés” - írta Karl Jaspers Filozófia című művében. Aztán később, gondolatai összefoglalójában (Einführung in die Philosophie) fellelni véli azt, ami puszta létezőből egzisztenciává tehet: a föltétlent. A fóltétlen dönti el, hogy végső soron mi alapozza meg az ember életét, hogy annak van-e súlya vagy nincs. A fóltétlen elrejtőzik, csak a létezés határhelyzeteiben irányítja az ember útját; ekkor válnak élessé a kontúrok, elválik fontos és lényegtelen. Orbán Ottónak Kocsmában méláz a vén kalóz című kötete a megélt határ- helyzetről tanúskodik: a szerző számára tisztulni látszik a világ, megszületni igyekszik a rend. A belső rend, hiszen az énen kívüli világ reménytelenül a káoszba fut. A sors teremtette életszituáció kényszerű, Orbán Ottó mégis képes arra, hogy produktívan viszonyuljon helyzetéhez: Jzzó szemével Isten nem csak azért nyomorít meg éngem, / hogy írógépemhez láncolt krónikása legyek, / De hogy egy magaslatról lássak rá a történetre / ahogy kibámulok kolostorcellává lett szobám ablakából...” - írja A krónikás barát című versében. A „magasla- ton-lét”, a kívülállás nézőpontot objektivál, hideggé, tárgyilagossá teszi a világról való gondolkodást. Szemlélődni, nem részt venni a dolgokban - ez a kötet szerzői alaphelyzete. Még ellentmondani is értelmetlen; a világ nem érdemli meg, hogy dolgaiba bármilyen módon beleavatkozzanak. Elvész tehát az ifjú Orbán Ottó lázadása, korábbi szókimondó, a világot bíráló kijelentéseit felváltják az időskornak a világ értelmét kutató kérdései: „O istenek sugárzó bujasága, / mi szebb, mint az ifjúság butasága? / Mennyi romlandó áru! Mennyi láng!” - szól a Változat a tizennyolcéves József Attila témájára című versben. Higgadt számvetést ígér tehát a kötet világgal, történelemmel, amely számvetés ezredvégen szinte kötelező. Ami mégis keserűvé teszi, az az immár kétezer év tapasztalata: nincs új a világban, nincs, ami mozdíthatna sorsán. ,Körbe, körbe, körbe, körbe, / ez a világ körbe jár, / Ha előre néz, tükörbe, / ha tervez, csak visszavár. / Mi új támadhatna benne?” - kérdi a szerző Vanitatum vanitas című versében. A diktatúrák füstködében egy elmosódó nőalakot követünk, / a szabadság fűvel benőtt sírokból fóllebegő kísérletét, / míg lázasan, s vacogó foggal ki nem hámozzuk igéző fánylaiból, / hogy ágyunkban egy repedt sarkú, foghíjas kurvát találjunk- / ez minden forradalom rövid 283
