Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - Kovács István: Waclav Felczak második "összekötő korszaka" Magyarországon
Engelmayer Ákosból, R. Takács Olgából, Kertész Noémiból és Szíjártó Istvánból álló magyar küldöttséget Józef Gierowski rektor úr köszöntötte mintegy 300 főnyi közönség eló'tt. Az ünnepelthez Kiss Gy. Csaba fordult latin és lengyel nyelven. Felczak tanár úr, akinek egyetemi professzori felteijesztését kétszer is visszautasította a Közoktatási Minisztérium, lengyelül és magyarul tartott eló'adást a közép-európaiságról. Ezt magától értetődőnek tartottuk. Kutatásaiban fontos helyet foglalt el a térség XIX. századi nemzetiségi kérdése - doktori értekezését az 1868-as magyar-horvát kiegyezésről írta -, s ő, a derék lengyel hazafi, magát közép-európai polgárnak tartotta. Az ünnepség leg- megindítóbb pillanata az volt, amikor az idős mester, a kommunizmus alatt mindvégig mellőzött kiváló tudós, Henryk Wereszycki professzor köszöntötte a fiaként szeretett Waclaw Felez akot, akit mint politikai börtönviseltet - az egyetemi pártvezetés ellenállásával mit sem törődve - 1957 szeptemberében vett fel tanszékére az ifjúságot tanítani. „Örüljünk, téged legalább a magyarok ünnepelnek és megbecsülnek” - kezdte laudációját. De ünnepelték tanárukat szép számmal megjelent lengyel tanítványai is... Az eltelt harminc év alatt Felczak tanár úr a történelmi érdeklődés területét új régióval tágító, ideológiai kötöttségektől mentes, a tudományosságra és a tudásra alapozó, jellemformáló iskolát teremtett és tartott fenn a Jagelló Egyetem ifjúságának. Nemegyszer elmesélte, hogy ő milyen előszeretettel idézte, s diákjai milyen lelkesen fogadták Kossuthnak 1831. június 23-án Sátoraljaújhelyen, Zemplén vármegye közgyűlésén tartott beszédének változatlanul időszerű gondolatait a lengyelek harcának céljáról: „Küzdve ama rettenetes hatalommal, mely az esméretes világnak egyhatod része felett nyújtja ki autocratori vaspálcáját, a kétségbeesés viadalmában hullanak egyenként hazájokért, - de nem - nemcsak hazájokért, egész Európa szabadságáért, melyet az északi colossus bilinccsel fenyeget, a civilisatio diadalmáért, melyet az északi barbarismus vadságra kárhoztatott.” 1986 még a letargia időszaka volt Lengyelországban, így különös súlya volt annak, hogy lengyel résztvevői az ünnepséget a „lélekemelő” jelzővel méltatták. Maga Felczak tanár úr vallomása szerint: magyar tanítványainak gesztusa fél évtizeddel meghosszabbította az életét. A rendszerváltozás után hozzájutott a személyét érintő vaskos belügyi aktákhoz. Ezekből megtudhatta, hogy a krakkói lengyel-magyar születésnapi ünnepség kapcsán készültek róla az utolsó jelentések a Belügyminisztérium illetékes ügyosztályának. A jelentést tevők személye őt magát is meglepte. Talán emiatt kötötte ki, hogy dosz- sziéját csak harminc évvel a halála után lehet kutatók előtt felnyitni. Vagyis a 2020-as évek elején. Szíjártó István, az Eötvös Kollégium igazgatója az 1987/88-as tanév őszi szemeszterére meghívta Felczak professzor urat hajdani alma máterébe vendégtanárnak. A professzor úr a lengyel történelemről tartott előadásokat az érdeklődőknek. Egy alkalommal a Ménesi út túloldalán álló jogászkollégium két diákja jelentkezett Felczak professzor úrnál: Orbán Viktor és Kövér László a Bibó István szakkollégium képviselőiként mutatkoztak be. Megkérték, hogy tartson a szakkollégium hallgatóságának előadást a Szolidaritásról. A professzor úr örömmel tett eleget kérésüknek. Sikerét jelzi, hogy az előadást „megduplázta”. A második találkozást követő beszélgetés során felmerült a jövőbeni 274
