Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1996 / 3. szám - D. Molnár István: Lengyel költő Budapesten, 1916, 1917-1922
életét Ausztriáért... Ez a két cselekedete bizonyítja, hogy teljesen hiányzott belőle a militarizmus és a hősiesség iránti érdeklődés. Mint lengyel, ugyancsak eléggé kivételes volt... Hazafiságát és nemzeti büszkeségét alighanem teljes mértékben korlátozni tudta egyetlenegy emberre - önmagára... Ám ma is hálás vagyok neki a két szerencsétlen magyarért. Az ezeréves Magyarországból csak egy szeletnyi maradt: határain túlra került, elveszett a tősgyökeres magyarok egyharmada... Ez a szelet, igaz, termékeny, szép, lakossága tud élni és dolgozni!... Lengyelország pedig még 1921 márciusáig kénytelen harcolni saját határaiért. Az 1920-as év és a „Visztula menti csoda” (nem égi csoda) bebizonyította, hogy a lengyel nép nemzetté vált... Itt meg, a Duna mentén: ... Kun Béla elmenekült - állítólag repülőgépen - Oroszországba... Legközelebbi elvtársainak tucatját épp ma akasztották... A házban, ahol Rudek lakik, nyüzsgés... Az emberek egész csapatokban mentek megnézni... Az egyik lakó megszólított:- Gyere, nézzük meg... Nem. Ezt nem akartam látni. IV. Károly és a Donáti utca 7. A szarvasagancsok okozta kellemetlenségeim - a mából visszatekintve - IV. Habsburg Károlynak a magyar koronával kapcsolatos vesződését juttatják eszembe. Mintha elfelejtette volna... vagy nem akart emlékezni arra, hogy megfosztották a trónjától... A dolog annyiban nincs távol az én ügyemtől, hogy a Donáti utca 7. alatti háztól a Királyi Várig kis sétával el lehet jutni... Épp ebben a házban, ugyanabban a lépcsőházban, az első emeleten, három lépésnyire Fábáék ajtajától, lakott egy ember, aki hivatalsegédként dolgozott a várban. Kovács úr. Félkarú hadirokkant. A Habsburggal ő került kapcsolatba... Mi pedig, nap mint nap, vele. Tehát közvetlen beszámoló - szó szerint a történelem folyosóiról... A király megjelent a vár folyosóján, de a királyi lakosztályba nem eresztették be... Nagyon elgyötört és kimerült volt. A csapnál mosdott a folyosón... Saját törülközőmet adtam oda neki... Miközben a vonata az osztrák-magyar határ felé haladt, a magyar lakosság kőzáport zúdított a király vagonjára... És ez egész úton ismétlődött...” A félkarú hivatali szolga erről a hívatlan király iránti őszinte együttérzéssel beszélt. És - miért tagadnám - beszámolója megrázott bennünket. Abban a pillanatban mindegyikünk szegény, megbántott királynak érezte magát... Hiszen itt, mindjárt mellettünk, a koronázódombon, nem is olyan régen tették a fejére Szent István koronáját... Na igen: az előjel baljós volt... A ló, amelyen a koronázódombra érkezett, megbotlott... és a korona - túl bő a Habsburgok fejére - megbillent, és majdnem leesett a király fejéről, amikor az kardjával a négy világtáj felé suhintott, birtokába véve Magyarországot... A volt osztrák-magyar monarchia minden alattvalója az újságok képei 262
