Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Wlodzimierz Bolecki: Kellemetlen igazságok

akart egyezségre jutni azokkal a litvánokkal, akik a felekezetileg és nyelvileg egységes nemzetállamot tartották politikai eszményképüknek. Mackiewicz épp nyelvi és vallási sokszínűsége, soknemzetiségű társadalmi tagoltsága miatt tartotta különlegesnek Litvániát. Mackiewicz számára Vilna volt az ilyen Litvánia „szimbolikus virága”.

De a harmincas évek végén a Litván Köztársaságban erősödött a nacionalizmus, majd hamarosan az egész térség szovjet megszállás alá került, és már senkinek sem kellettek Mackiewicz ábrándjai a több kultúrájú, nemzetiségű, vallású és nyelvű Litvániáról.

Napjainkban a régió eszméje egyetemes és hihetetlenül aktuális. Mackiewicz és a társak gondolatai vonzóak és érvényesek mindenütt, ahol etnikai, vallási, államok és nyelvek közötti viszályok osztják meg a soknemzetiségű társadalmakat.

De mi köze Mackiewicz eszméinek Gombrowicz „forma”-koncepciójához? Első pillantásra az égvilágon semmi. De ha e két gondolatkört az emberi természet, egyúttal a lengyelek természete feletti reflexióként értelmezzük, akkor érdekes, bár távoli analógiákat találhatunk.

A monolitikus lengyelség-koncepcióval Gombrowicz szembeállította az ember interaktív felfogását, amely szerint a személyiséget a más emberekkel való érintkezések és konfliktusok formálják. Tehát a gombrowiczi forma kizárja a „tiszta” személyiség fogalmát, mert a más emberekkel létesülő kapcsolatokból vezeti le az embert. Mackiewicz is hasonlóan gondolkodott: a monolitikus nemzet nacionalista felfogásával szembeállította a nemzetek, kultúrák és nyelvek interaktív együttélésének eszméjét. Toutes proportions gardées: a régió eszméje ugyanaz volt a szociológiában, mint a forma az antropológiában.

Pár évvel ezelőtt azt írta Jan Bíonski1 egy kitűnő esszében, hogy a lengyelek „csak a lengyelekről tudnak írni”, pedig a régi nagy írók, mint „Kraszewski vagy Sienkiewicz még egész jókat írtak a franciákról, a törökökről vagy az amerikaiakról”. Berent és Przybyszewski úgyszintén, és „még Zeroms- kit is lenyűgözte más nemzetek különbözősége”. Később már csak Gombrowicz reflexióit „táplálta ez a szenvedélyes érdeklődés”. „Aligha tagadható - zárja fejtegetéseit a kitűnő kritikus -, hogy a lengyel irodalom egyre tanácstalanabb lesz, nem tud mit kezdeni a külföldiekkel.” Nem szükséges újabb példákkal szemléltetni ezt a helyes diagnózist. Hisz ezt már elvégezte maga a szerző, méghozzá nagyszerűen. Mégis fel kell hívnom a figyelmet egy olyan életműre, ami nem szerepel Blonski mesteri leírásában. Nos, Mackiewicz azon kevés lengyel írók egyike (végül is nem ő az egyetlen kivétel), akiket tényleg komolyan érdekelt más nemzetek különbözősége. Az egész életműve a lengyelek és más nemzetek konfliktusairól szól.

Józef Mackiewiczet az orosz kultúra csodálatára nevelték. Bár nem az orosz volt az anyanyelve - mint Teodor Parnickinak vagy Michaí Choromans- kinak -, egész életében rajongott az orosz kultúráért és irodalomért. Két regényt írt az ukránokról és az oroszokról. A Kontra hősei kozákok, akik Nyugatra menekülnek a bolsevikok elől, és ott, Ausztriában adják ki őket az angolok az NKVD-nek, noha így biztos halál vár rájuk. Mjaszojedov ezredes

1 Jan Blonski (1931) irodalomtörténész és kritikus, a Jagelló Egyetem professzora. Művei magyarul: Laboratórium színház (A dráma művészete ma..., 1974); Gombrowicz szarmatizmusa (Tiszatáj, 1981, 6) (a ford.)

249