Életünk, 1996 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1996 / 3. szám - Józef Mackiewicz: A kommunista provokáció

Prágában, a cseh földalatti szervezettel, és a németek ellen fordították a fegyvert.

Az új időszámítás szerinti korszakban Hitler szerepe ahhoz hasonlítható, amit a rideg középkorban Lucifernek tulajdonítottak, ő a kanonikus gonosz, nincs jogunk közelebbi vizsgálatnak alávetni ezt a kánont, mert kizárnak az egyetemes demokratikus egyházból; esetünkben az „egyetemes” jelzőt szó szerint vehetjük, hisz az egyház egyaránt kiterjed a bolsevik és a nem bolsevik világra. A régi liberalizmus feljogosította arra az embert, hogy bármit összehasonlítson, ezt most erkölcsi tilalom korlátozza, amit tisztán tudományos kutatás céljából sem szabad megsérteni. Igazán érthető', hogy a világháború alatti antikommunizmus bármilyen megnyilvánulása a vádlók dialektikája segítségével így vagy úgy könnyedén kapcsolatba hozható Hitler személyével.

Ezért talán még soha, egyik háború után sem árasztotta el a világot ilyen nagy tömeg kényszeres hazudozó. Rengeteg ember került olyan helyzetbe, hogy muszáj volt meghamisítania nemcsak a saját életrajzát, hanem a nemzete történetét, az események menetét és a történelmi tényeket is. Még egy olyan makulátlan múltú embernek is, mint Mannerheim tábornok, Finnország marsallja, még ő is illendőnek találta, hogy rögtön a háború után egy felettébb lesújtó és megalázó interjút adjon, amelyben szinte teljesen elhallgatta azokat az éveket, amikor a bolsevizmus ellen harcolt, csak azt a pillanatot emelte ki, amikor megszakította a kapcsolatokat a németekkel. Magam is találkoztam egykori vlaszovista katonákkal, akik, máig sem tudván szabadulni önvédelmi reflexeiktől, körülnéznek és halkabbra fogják a szót, amikor beismerik, hogy harcoltak a bolsevikok ellen.

Ne csodálkozzunk ezeknek az embereknek a viselkedésén. Ezra Poundot, a legnagyobb amerikai költőt, a világ egyik legnagyobb költőjét rögtön a háború után majmoknak rendszeresített vasketrecbe zárták, mert kiállt az olasz fasizmus mellett. Sokáig tartották ott, végül aztán kegyelmet kapott és átszállították az elmegyógyintézetbe. Ugyanúgy elmegyógyintézetbe zárták a világirodalom egyik legnagyobb prózaíróját, a 86 éves Knut Hamsunt, aki a háború alatt a németekkel való szövetség mellett foglalt állást.

Ugyanakkor egy másik nagy, világhírű prózaíróról, Thomas Mannról - aki kijelentette, hogy „a legnagyobb őrültség a világon az antikommunizmus” - még csak fel sem tételezték, hogy elvesztette a józan eszét. Zárójelben jegyzem meg, hogy ezzel magam is egyetértek.

Nemrég kiadták Nyugaton Iszak Babel, a korai időszakban alkotó nagyszerű szovjet író műveit. 1961-ben három kiadó versenyzett Nyugat-Németország- ban, hogy kirukkoljanak a könyveivel. Elbeszéléseit nagy tetszéssel fogadta a kritika.

Babel élete végéig meggyőződéses kommunista volt, pályáját a maga idejében rettegést keltő Csekában, a GPU elődjében kezdte. E tehetséges író kedvtelve írt a Csekában teljesített szolgálatról, visszaemlékezéseit sajátos báj, a rá jellemző rideg realizmus és a romantikus elragadtatás elegye színezi.

Mindazonáltal azt is tudjuk, hogy abban az időszakban, amikor a szerző a bolsevik politikai rendőrségen teljesített szolgálatot - nyilván túlzó becslések szerint, hisz a tömeggyilkosságokról alkotott becslések rendszerint

233